Szeretni valakit

A szeretetet, mint minden mást is, tanulni kell. Ha nem kapsz szeretetet, nincs minta, amit tovább vihetnél. A szülők, a család szeretete megalapozza az önbizalmadat, a hitet önmagadban. Ha szeretnek, támogatnak, elfogadnak, könnyebben hiszel magadban, nagyobb magabiztossággal rendelkezel, határozottabb vagy, elhiszed, hogy az élet támogat téged, a problémáidra megoldást találsz. Nagyon fontos, hogy a szülő támogató szeretetével biztosítsa a gyermekét, úgy működjön, mint a védőháló az artistáknál, de a túlféltés, vagy a túlértékelés komoly életvezetési problémákhoz vezet. Erről majd később, annak is eljön az ideje.
A szeretet megtapasztalása egy folyamat. Először -jó esetben- megtapasztalod az alapvető, öröktőlvaló, feltétel nélküli szeretetet. Szeretnek csak azért, mert megszülettél, mert VAGY.
Idővel ez kissé átlényegül. Most is szeretnek, de meg kell felelj egy bizonyos elvárásnak. Ha nem idomulsz, kevésbé szeretnek, később egyenesen haragszanak rád. Megtanulod a szabályokat, és minden rendben.
Aztán egy új kategória következik: egy idegennel, egy nem családtaggal építesz ki szerető kapcsolódást, akihez nem fűz vérségi-genetikai kötelék. Két különböző világ között kell építeni egy hidat. Ennek a hídnak két útja van: barátság vagy szerelem. Mind a kettő csodákkal és fájdalmakkal teli út.
Megismered, milyen öröm a másikban önmagadra ismerni. Milyen segítség, ha megerősítenek bizonytalanságaidban. Milyen jó osztozni örömben, bánatban valakivel.
Aztán megtanulod, hogy nem bízhatsz mindenkiben. Ráébredsz, hogy nem szabad mindig mindent megmutatni magadból, hogy nem árt az óvatosság. Hogy milyen könnyen lehet megsebezni és sebeket kapni. Minél közelebb engedsz valakit, annál mélyebb sebet ejthet.
Később mindig így képzeltem el: ül két ember egymással szemben, mint két állig felfegyverzett páncélos vitéz. Lényegtelen, hogy mi a díszlet körülöttük. Beszélgetnek, felületes dolgokról, aztán puhatolóznak. Az egyik próbaképpen leteszi a tőrt az egyik kezéből, ezzel kissé védtelenné válik. Ha a másik is leteszi, akkor mehet tovább a játék. Egyre jobban kiszolgáltatják magukat egymásnak, egyre jobban megbíznak egymásban, majd eljön az idő, hogy egyre jobban segítik egymást. Létrejön a barátság. A jó barátság stabil, értékálló, időtlen, a másik fél feltétel nélküli elfogadásán alapul.
A szerelem több és kevesebb ennél. Először is instabil. Elmúlik, átalakul. Intenzívebb, katartikusabb, de illékony. Mást tanulunk a barátság és a szerelem által, de bármelyik hiánya az életben pótolhatatlan veszteség.
Kevés jó barát van, és kevés jó szerető. Talán, ez egyfajta értékmérő is, de motoszkál bennem a kérdés: lehet, hogy csak nem tanulunk meg jól szeretni?

http://www.chinapage.com/bridge/shanghai/donghai/donghai.html

Gitár és hozzá tábortűz

Gyanútlanul teszi az ember a szokott dolgait, aztán snitt, bevillan valami, kibillen a megszokott egyensúly, a szorosan fogott gyeplő kicsúszik a kézből, és ellenőrizhetetlenül, maguktól  történni kezdenek dolgok.
Van az úgy, hogy az embernek szokatlan érzései, vágyai, megkívánásai vannak. Ilyenkor jólesik a nagyon erős, a nagyon sok, vagy a nagyon édes.
http://www.youtube.com/watch?v=GnpviZipVB8&feature=related

 Foto: Camp Fire and Sunset by Michel Vincent

Egy nagyobb akvárium

Valahol azt olvastam, hogy mi emberek úgy élünk, mint halak az akváriumban: meg vagyunk győződve róla, hogy a világ ettől-eddig terjed, így működik, és kész. Holott a valóság az akvárium falától kifelé még megszámlálhatatlan variációval rendelkezik.
Amíg gyerekként a szülői házban, a családom oltalmában éltem, azt gondoltam a világról, amit addig ismertem belőle. Aztán eljött az idő, mikor nagyobb akváriumba települtem: más megye, más város, más iskola, más emberek. Jóanyám azt állítja, akkor alapvetően megváltoztam. Az addig nyitott, közlékeny "csicsergő madárból" befeléforduló, zárkózott szótlan szemlélő lettem. Akkor kezdtem verseket írni, ami azt bizonyíthatja, hogy valóban sokkoló lehetett számomra a váltás.
A kollégium, ahová kerültem még "régimódi" volt. 70-80 lány 3 hálótermen osztozott. Tisztálkodáshoz rendelkzésünkre állt egy fürdőszoba, ahol 1 zuhanyrózsa és 10 mosdókagyló volt, belül 2 WC, és kint 4 "fapados". A fürdőhelységben lehetett mosni és teregetni is, 1-1 keverőtárcsás mosógép és centrifuga jelentette a komfortot. Mosni pedig kellett, mert havonta csak egyszer mehettünk haza.
Emlékszem a beköltözésre: 16 fős szobába kerültem. A szoba felét harmadikos lányok lakták, az ő feladatuk volt bennünket "kicsiket" megtanítani az alapvető tudnivalókra. Emeletes vaságyakon aludtunk, nekünk szekrény már csak a tanulóban jutott, a kajás szekrények meg a hűvösebb folyosón voltak.
Kezdetnek megmutatták, hogy kell összehajtogatni a ruháinkat, és rendet tartani a szekrényekben, felhúzni az ágyneműt és beágyazni. Természetesen felső ágyat kaptunk. Egy kicsit segített, hogy a barátnőmmel együtt kerültem egy helyre, így valami biztos pontom volt a korábbi életemből. Ez a biztos pont is megingott aztán később.
Reggel hatkor ébresztett minket a nevelőtanár, azonnal ki kellett kelni az ágyból, jó időben pizsamásan, vagy köntösben, télen melegítőbe öltözve 10 perc reggeli torna várt ránk az udvaron. Nem lehetett megúszni, csak ha szakadt az eső. Aztán mosdás, öltözés, szobavizsga, ami azt jelentette, hogy a tanár ellenőrizte a szobarendet, ágyazást, rosszabb esetben a szekrények rendjét is. Magunk takarítottunk, beosztás szerint. Minden nap osztályzatot kaptunk rá, ami azért volt lényeges, mert ha 30 ötösünk volt megszakítás nélkül, akkor az egész szoba kapott egy rendkívüli hazautazást, amire persze mindenki vágyott. Mondanom sem kell, hogy nagyon ritkán jött össze. Elég volt hozzá, ha "Az Asszony" /nevelőtanárunk/ morcos volt reggel, és a 28 ötös után diadalittasan  kijelentette, ez most csak hármas. Ezen tortúrák után párba állva, rendezett sorban átsétáltunk a párhuzamos utcába, a fiúkoliba, ahol az ebédlő volt. Onnan már szabadon mehettünk a gimibe.
Suli után 15.25-ig kimenő, aztán névsor olvasás, szilencium /tanulás/ tanári felügyelet alatt fél 7-ig, séta vacsorázni, aztán vissza, tízkor takarodó. Minden csütörtökön "koli-nap" volt, amikor már kettőtől közös foglalkozáson kellett résztvenni, ezen kívül egyszer egy héten a tanulócsoportnak /mert az is volt!/ politikai foglalkozást kellett tartani, ami általában abból állt, hogy az újságból cikkeket kellet kigyűjteni, és felolvasni.
Mondhatom, nagyon utáltuk. Szombaton este nyolcig tartott a kimenő, vasárnap 8-12-ig szilencium, délután ismét nyolcig kimenű. Moziba csak előzetes nevelőtanári engedéllyel, ha későbbi programra akartunk menni, kellett osztályfőnöki engedély is. Nyolc után kockázatos volt szórakozóhelyen mutatkozni, mert ha összefutottunk volna egy tanárral, az komoly fegyelmihez vezetett volna. Ilyen lehetőség csak hazautazáskor adódhatott volna, de tudták, hány órára ér be a vonatunk, és nem volt sok esélyünk csalni.
Ehhez képes itthon szabad voltam. Lényegében kettős életet éltem. Itthon játszottam a menőt, ott a fasorban sem voltam...

Aquarium Beijig

Díjak

Időnként váratlan meglepetések is szembejönnek a napok útjain. Ilyen volt Lili ajándéka is, aki megtisztelt azzal, hogy a

és a

 

díjakat adományozta nekem. Bevallom nem számítottam ilyesmire, ám jól esik az elismerésed, Lili, köszönöm! Valóban azért jó ebben a blog-közösségben lenni, mert itt nem találkoztam olyannal, aki rosszindulatú, lehúzó, trágár stb., hogy mást ne is mondjak. Egymásra figyelő, egymást erősítő, biztató, segítő emberek vonzották be egymást, és ez nagyon jó! A díjak keringenek a blogozók között, ami szintén jó, de lehet, hogy jobb lenne, ha nem kellene hatványozni őket a továbbküldéskor. El kell ismerni, hogy nagyon sok jó, értékes blog található, és sokra valóban így talál rá az ember, ha valaki felhívja rá a figyelmét.
Akkor most meg kell tennem, amit meg kell, vagyis:

A Kedvenc blog díj feltételei:
1.- Írj egy bejegyzést, amelyben kiteszed a Liebster Blogképet,és másold be ezt az útmutatót!
2.- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét,
3.- Ezután gondolkodj el, melyik 3-5 blog, amelynek továbbítani szeretnéd, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd egy hozzászólásban a jelölésről,
4.- Tehetséges, kezdő blogolókat részesítsd előnybe, ne olyanokat,akiknek több mint 100 követőjük van.

A Kreatív Díj feltételei:
1.-A díjat meg kell köszönni.
2.-A logót ki kell tenni a blogomra.
3.- Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4.-Tovább kell adnom 7 embernek.
5.- Be kell linkelnem őket.
6.-Megjegyzést kell hagyni náluk.
7.-El kell árulnom magamról hét dolgot.

Eltűnődtem, kiket válasszak, és úgy éreztem magam, mint a zsűri szokta.
Sok mindenkit szeretek. Aztán úgy döntöttem, egy kicsit eltérek a szabályoktól. Ezzel már az első dolgot el is árultam magamról! Három embert jelölök csak, ám egyszerre kapják meg tőlem mind a két díjat. Szeretettel adom, remélem úgy is fogadjátok!
A blogozás során két emberrel olyan viszonyba kerültem, ami már inkább baráti, mint blogos-ismerős viszony. Mindkettőjük bizonyította már emberségét, segítőkészségét is.
Zita volt az, akinek a Kristályprogram c. blogját rendszeresen olvasva magam is bloggerré lettem. Számomra most is vonatkozási pont, igényes, kreatív, sokoldalú, értékes és gyönyörű.
Jánossal sokban hasonlít a világlátásunk, azt hiszem értjük egymást, ha sokszor nem is félszavakból, de kevés szóból is. Nagyon szeretem a fotóit is, meg a hozzá társított "rizsát" / :) /, a sokszor mély gondolatmeneteket is. Ezekkel találkozhatunk a Nagylátószög c. blogban, de ugyanígy mondhatom a Zeneszó címűt is, ahol profi tudással válogat, és mutat be szuper zenéket.
A harmadik blog a Szárnypróbák. Ő még valóban kezdő blogozó, de én tudom, hogy mennyi értéket hordoz magában, és milyen kreatív. És, hogy mennyire szeretem. :) !
Akkor még kéne hat dolog, amit szeretek magamban. /Juszt sem fogok rosszakat írni! :) /
Szeretem a kezdeteket és a hajnalt. Idealista vagyok, hiszek a dolgok jóra fordulásában. Szeretem az embereket. Szeretek segíteni másoknak. Örülök minden szépségnek. Igyekszem magam is egyre jobbá válni.
Úgy legyen!

Varázslat

Igor hetedikben lett a padtársam. Már annak is örültem, hogy végre nem egy minuszos IQ-val rendelkezőt ültettek mellém. Ő legalább értelmes is volt, a gyönyörű meleg barna szeméről meg éjszakákon keresztül lehetett álmodozni. Azt hiszem, tisztában volt a tekintetében rejlő varázshatalommal. mert ha csak tehette, kissé lehajtott fejjel,alulról felfelé nézett rám, amitől kész voltam.
Amúgy nem értem, mi késztette az ofőt arra a lépésre, hogy ötünket /2 lány+3 fiú/ szoros közelségbe ültessen, mivel egyébként is jóba voltunk. A helyzet innentől rohamosan alakult abba az irányba, hogy egy nagyon jó baráti társaság alapjait adja. Erre épült később a csodás tini korom.
Igorral óvatos voltam. Magamnak sem mertem bevallani, hogy több számomra, mint barát. Neki meg főként nem. A lassan bővülő banda többi tagja egyébként is árgus szemekkel figyelte egymást, hogy alakul-e bárhol valami, amivel lehet heccelődni. Aztán egyszer mégis összejöttünk. Több, mint 30 év kellett hozzá, hogy rájöjjek, mit hagytam ki.
Október volt, nemzeti ünnep. A rádió kívánságműsora egész nap csak magyar slágereket játszott. Feküdtem az ágyon. Kimerült voltam, sokat dolgoztam az elmúlt napokban.Tompán, szunyókálva hallgattam a zenéket. Aztán egyszer valaki az Omegától kért számokat, és megszólalt a Varázslatos fehér kő. Nagyon régen nem hallottam már.
Valóban varázslatos dolog történt. Ahogy megszólalt a szintetikus gitár, egyszerre csak ott voltam abban a buliban, abban a sötét szobában. Láttam a halványan derengő fehér falakat, ahogy épp csak bevilágít a gyenge utcai lámpa a vastag vályogfalba vágott ablakon át. Éreztem a testemen a teste mozdulását, ahogy táncolunk, a ruhája tapintását, és a teste melegét, ami átsütött a ruhán. Éreztem a minden sejtemet átjáró örömöt, hogy vele vagyok, és hogy egymáshoz tartozunk.
Döbbenetesen intenzív érzés volt. Én ezt már elfelejtettem, nem is emlékeztem rá. Kitöröltem, vagy elnyomtam, ki tudja?
Akkor este elkísért, és egy kapu előtt megcsókolt. Csak egy félénk, hosszú szájra puszi volt, de ma is érzem az ajka puhaságát, és látom a szemközti utcai lámpa sárga fényét.
Alig tudtam aludni akkor éjszaka. Zakatolt bennem az izgatottság, és az öröm.
Másnap találkoztam a barátnőmmel, aki kíváncsi volt minden részletre, bár ő is ott volt, látta, hogyan történt.
Aztán lelkesen kijelentette, hogy az egész banda izgatottan figyelte, hogy fel tud-e Igor szedni?
Akkor minden szilánkokra hullott...
Este moziba mentünk, ott volt az egész társaság. Igor velem volt, hazakísért, de az út felénél megálltam, felé fordultam, és azt mondtam, hogy ne jöjjön tovább. Azt mondtam, nem akarom, pedig csak büszke voltam, csak nem akartam egy lenni a sokból. Tapasztalatlan voltam még, nem ismertem rá a finom jelekre.
Ő megdermedt, a gyönyörű barna szeme kitágult, hitetlenül rám nézett, majd kihunyt benne a fény.
Valahonnan előjött a fájdalom, hideg volt és félelmetes, mindkettőnket elborított, mert valami végképp elromlott és már soha nem lehet helyrehozni.

Varázslatos fehér kő /Omega/

myportlandfotographer.com

Álomvilágok

Ki tudja miért, de mindig álomvilágokat alkottam magamnak. Mi késztetett erre, máig rejtély. Talán a felszín alatt láthatatlanul rejtőzködő ki nem mondott boldogtalanságok? Hisz látszólag, minden rendben volt.
Kislányként, emlékszem, már alig vártam, hogy érezzem magam alatt a durvaszövésű kendervászon lepedőt az ágyban, mikor alváshoz készülődtem. Várakoztam az álom jövetelére, izgatottan, mert mindig eljött egy pillanat, amikor valami átváltozott, egy csapóajtó kinyílt, és én belezuhantam egy másik világba, mint a később hallott mesében a mostohalány, akinek bele kellett ugrania a kútba az orsó után, és egy mezőn találta magát.
Valóban mezőt láttam, egy omladozó, növényekkel befutott mohos kerítés mellett találtam magam, ragyogásban, fényben, boldogan. Aztán nem emlékszem tovább. De a kezdőkép mindig ez volt. Aztán ez is megszűnt.
Akkor kezdtem szerelmeket kitalálni magamnak. Muszáj volt szerelmesnek lennem. Anélkül üres volt a világ.
Szerelemről énekeltek a táncdalok, és a magyarnóták, a filmekben a cselekmény csak a szerelemről szólt. Drámák, és szerelmek mindenütt.
Nem volt nagy baj, ha az aktuális szerelmem mit sem tudott a dologról, sőt! A titok, csak még izgalmasabbá tette a játékomat. Igazából a tragédia az volt, ha esetleg kiderült. Akkor az egész szétfoszlott, okafogyottá vált. Megszégyenültem. Új szerelem után kellett néznem, de ez már akkor sem volt könnyű. Szerethető fiú ritkán tűnt fel a színen. Állhatatos lévén álomlovagjaimnak évekig hódoltam.
Aztán süldőlány koromban, az igazi, barátnős, sustorgós, titokmegosztós nagy érzelmek következtek. Naplóba kezdtem írni azokat a titkokat, amiket mégsem osztottam meg a barátnőkkel sem. Ami igazán számított, az a naplóba sem került be. Az beleégett a lelkembe.
Máig sem értem, honnan volt bennem ez a mérhetetlen űr, amibe folyamatosan lapátoltam az érzelmek garmadáját? Mint egy telhetetlen kemence, ami mindig égni kíván, és minden hamuvá hamvad benne, ám mégsem melegít.

Gross Arnold

Bogozás

Kilépni egy hosszú évek óta tartó életrendből elhatározás kérdése. Akár nagyon gyorsan is történhet. Az, hogy feldolgozzuk a megélt éveket, egy hosszú folyamat. Természetesen érdeklődtem már ebben a témában sorstársaktól, mind azt mondták, nem könnyű. A kezdeti felszabadultság érzést követi egy homályos gubanc, amiből mindenféle szálak lógnak ki elkötetlenül. Mostanában, - ha épp nincs aktuális elfoglaltságom -, a napjaimat ezeknek a szálaknak a kibogozása tölti ki. Úgy érzem, hogy meg kell fejtenem, hogyan jutottam idáig, miért választottam azokat a megoldásokat, amiket éppen választottam? Ki voltam, kivé váltam, mit tanultam, és persze, hogy milyen árat fizettem mindezért? Szeretném elfogulatlanul vizsgálni, mintha kívülről nézném, de ezt persze abszurd óhaj. Minden részemet áthatja, ebből vagyok.
A történet mindennapos. Az teszi különlegessé, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Én éltem át, az én érzelmeim, örömeim, fájdalmaim, csalódásaim, vagy sikereim adják a mintázatát. Lefejtem, mint egy megunt pulóvert, aztán majd kötök az anyagából egy újat. Talán.
Egyenlőre küzdök a szálakkal, igyekszem oldani a görcsöket.

 

iknitthereforeiblog.blogspot.com