Amíg gyerekként a szülői házban, a családom oltalmában éltem, azt gondoltam a világról, amit addig ismertem belőle. Aztán eljött az idő, mikor nagyobb akváriumba települtem: más megye, más város, más iskola, más emberek. Jóanyám azt állítja, akkor alapvetően megváltoztam. Az addig nyitott, közlékeny "csicsergő madárból" befeléforduló, zárkózott szótlan szemlélő lettem. Akkor kezdtem verseket írni, ami azt bizonyíthatja, hogy valóban sokkoló lehetett számomra a váltás.
A kollégium, ahová kerültem még "régimódi" volt. 70-80 lány 3 hálótermen osztozott. Tisztálkodáshoz rendelkzésünkre állt egy fürdőszoba, ahol 1 zuhanyrózsa és 10 mosdókagyló volt, belül 2 WC, és kint 4 "fapados". A fürdőhelységben lehetett mosni és teregetni is, 1-1 keverőtárcsás mosógép és centrifuga jelentette a komfortot. Mosni pedig kellett, mert havonta csak egyszer mehettünk haza.
Emlékszem a beköltözésre: 16 fős szobába kerültem. A szoba felét harmadikos lányok lakták, az ő feladatuk volt bennünket "kicsiket" megtanítani az alapvető tudnivalókra. Emeletes vaságyakon aludtunk, nekünk szekrény már csak a tanulóban jutott, a kajás szekrények meg a hűvösebb folyosón voltak.
Kezdetnek megmutatták, hogy kell összehajtogatni a ruháinkat, és rendet tartani a szekrényekben, felhúzni az ágyneműt és beágyazni. Természetesen felső ágyat kaptunk. Egy kicsit segített, hogy a barátnőmmel együtt kerültem egy helyre, így valami biztos pontom volt a korábbi életemből. Ez a biztos pont is megingott aztán később.
Reggel hatkor ébresztett minket a nevelőtanár, azonnal ki kellett kelni az ágyból, jó időben pizsamásan, vagy köntösben, télen melegítőbe öltözve 10 perc reggeli torna várt ránk az udvaron. Nem lehetett megúszni, csak ha szakadt az eső. Aztán mosdás, öltözés, szobavizsga, ami azt jelentette, hogy a tanár ellenőrizte a szobarendet, ágyazást, rosszabb esetben a szekrények rendjét is. Magunk takarítottunk, beosztás szerint. Minden nap osztályzatot kaptunk rá, ami azért volt lényeges, mert ha 30 ötösünk volt megszakítás nélkül, akkor az egész szoba kapott egy rendkívüli hazautazást, amire persze mindenki vágyott. Mondanom sem kell, hogy nagyon ritkán jött össze. Elég volt hozzá, ha "Az Asszony" /nevelőtanárunk/ morcos volt reggel, és a 28 ötös után diadalittasan kijelentette, ez most csak hármas. Ezen tortúrák után párba állva, rendezett sorban átsétáltunk a párhuzamos utcába, a fiúkoliba, ahol az ebédlő volt. Onnan már szabadon mehettünk a gimibe.
Suli után 15.25-ig kimenő, aztán névsor olvasás, szilencium /tanulás/ tanári felügyelet alatt fél 7-ig, séta vacsorázni, aztán vissza, tízkor takarodó. Minden csütörtökön "koli-nap" volt, amikor már kettőtől közös foglalkozáson kellett résztvenni, ezen kívül egyszer egy héten a tanulócsoportnak /mert az is volt!/ politikai foglalkozást kellett tartani, ami általában abból állt, hogy az újságból cikkeket kellet kigyűjteni, és felolvasni.
Mondhatom, nagyon utáltuk. Szombaton este nyolcig tartott a kimenő, vasárnap 8-12-ig szilencium, délután ismét nyolcig kimenű. Moziba csak előzetes nevelőtanári engedéllyel, ha későbbi programra akartunk menni, kellett osztályfőnöki engedély is. Nyolc után kockázatos volt szórakozóhelyen mutatkozni, mert ha összefutottunk volna egy tanárral, az komoly fegyelmihez vezetett volna. Ilyen lehetőség csak hazautazáskor adódhatott volna, de tudták, hány órára ér be a vonatunk, és nem volt sok esélyünk csalni.
Ehhez képes itthon szabad voltam. Lényegében kettős életet éltem. Itthon játszottam a menőt, ott a fasorban sem voltam...
Aquarium Beijig
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése