Kilépés

A nagytakarítás sikerrel járt. Két szobát már nem is kellett kifestenem/festtetnem.
A katalizátor Ditte barátnőm képében jelent meg. Dittével a kirakatsuliban találkoztunk, lettünk kolitársak, ezzel együtt barátnők is. A barátnőkkel én csínján bántam. Általánosban volt egy barátnőm, gimiben egy másik, aztán már csak egy, Ditte. Őt sem láttam 15 éve. Fölhívott, hogy meglátogatna, mert nemrég hirtelen meghalt a férje, és a sok teendő és gond után szeretne egy kicsit más közegben feltöltődni. Megtisztelt vele, hogy engem választott. Nagyszerű érzés volt, hogy tizenöt év után ott folytattuk, ahol abbahagytuk, olyan maradt, amilyennek ismertem, és épp oly közel éreztem magamhoz, mint egykor.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, pont ebben az időszakban sok munkám volt, /plusz a festés otthon/, és csak úgy tudtunk egy kicsit több időt együtt tölteni, ha én este elmentem a szállodába, ahol laktak, és 8-1/2 12-ig beszélgettünk. Mint kiderült később, ez a kavics állította le a gépezet működését.
Másnap kitakarítottam festés után, ablakkereteket festettem és hagytam száradni. Délután mentem dolgozni. Amikor következő nap elkezdtük volna leánykámmal a bepakolást, /miközben életem párja szokásához híven a TV előtt feküdt/ eldördült a szózat: innen csak kifele lehet pakolni, befele nem! Vigyed innen kifele ami a tiéd, takarodj innen, úgyis menni akarsz! Mint kiderült én nem csinálok semmit, megvonom az energiámat a családomtól mindenféle idegenek miatt, 8-, 9-, meg éjfélkor járok haza, ki tudja hol vagyok, vagy valami hasonló. A lányom kiakadt, mert minden vágya az volt, hogy a szobája végre lakható és penésztelen legyen. Másnapra vártuk a festőt ki kellett volna pakolni, de nem volt hova, mert a hálószobába nem lehetett bepakolni az oda való holmikat. Azt csak később vettem észre, hogy a szokásos alkohol adag mellé elfogyott az ajándékként kapott 2 l. termelői Egri Leánykám 2/3-a is. A vasárnapunk további része tehetetlenségben telt. Zsibbadtan és értetlenül búsultunk, végre, évek óta először sírni is képes voltam. Azonnal elmenni nem tudtam, mivel anyukámnál - ahová mentem volna-, éppen vendégek voltak. Tőlük kaptam a Leánykát is.
Költözködni csak később kezdtem, hétfőn, amikor elküldtem a festőt is, aki most persze megjelent. /Előző héten kedd helyett pénteken jött, addig potyára voltunk kipakolva./ Az egészben az bántott legjobban, hogy szerettem volna rendben otthagyni a lakást, és legalább azt kivárni, hogy Kyara lányom beköltözzön a koliba.
Végül is, egy házasságból kilépni soha sem lehet jókor.