Horácra már ötödikes koromban felfigyeltem, egy szakkörön. Eggyel járt felettem, de magasan kiemelkedett intelligenciájával a csoportból. Laza volt és okos. Más, mint a többiek. Nagy, sugárzóan értelmes tekintetű szeme különös erővel vonzott. Mikor elment tovább tanulni, már haverként számon tartottuk egymást. Csak nyáron találkoztunk, a strandon, ahol mindennapos vendégek voltunk, lényegében ott nőttünk fel. Időközben a baráti társaságunk bandává nőtte ki magát, ahol az 5 alapító tag körül kialakult egy cirka 30 fős, változó csapat. Miénk volt éveken át a világ a kisvárosunkban, mi diktáltuk a divatot, a bulikban azt játszott a zenekar, amit mi akartunk, mindenki minket irigyelt vagy közénk akart tartozni.
Mikor Horác hazatért szünidőre, aratott a lányok között, mert elbűvölő szövege volt, senkihez nem hasonlítható stílusa, és zavarba ejtően polgárpukkasztó módon viselkedett. Vonzott és taszított egyszerre. Rendívül olvasott volt, olyan dolgok foglalkoztatták, amikről addig még csak nem is hallottam, de úgy beszélt róluk, hogy óhatatlanul is felkeltette bennem a megismerés vágyát.Igyekeztem elolvasni az általa javasolt könyveket, és minél többet megtudni a világról, mert azt gondoltam, ezzel imponálhatok neki. Az, aki most vagyok jórészt Horácnak és Péternek, a könyvtáros srácnak köszönhető, aki kezembe adta azokat a könyveket, amiket éppen kellet, aki egy eldugott porfészekben is naprakész volt irodalomból, művészetekből, politikából.
Gimis első évemet azzal töltöttem, hogy készültem Horácra. Mikor tudatosult bennem egy átbőgött éjszaka után, hogy beleszerelmesedtem, edzeni kezdtem. Meg akartam szerezni. Nem akartam nyeretlen kétévesnek tűnni, ezért megtanultam "normálisan csókolózni", és igyekezetem magabiztossá válni a srácokkal szemben. Akkoriban "verseket" írtam, a hozzá írt versekből ciklus született. Erre az időszakra jellemző a következő opus:
Amikor velem van,
én Téged álmodlak mellém.
Amikor átkarol,
én Téged karollak át.
Csókjában mindig
keresem csókod ízét,
s lehunyt szemem mögé
Téged képzellek el.
Miért nem tudlak felejteni?
Hiszen nem is szerettél,
s talán én sem szerettelek.
Mégis Téged kereslek
a mosolyában,
védő tenyerében,
s a szemében, ha
rám nevet vidáman.
Tíz hónapon át nem is láttam. Dicsőséges nap volt következő nyáron, mikor hazaérkezése utáni első nap "fel tudtam szedni". Dúlt a l'amour, bár hamar kiderült, hogy a barátnője távollétében tölti velem üres óráit, de ez sem érdekelt. Két hét után befejeztük ezt a felvonást. Valahogy túléltem. Azzal vigasztaltam magam, hogy megkaptam, amit akartam, még ha nem is pont úgy, ahogy szerettem volna.
A következő évben fordult a kocka. Ő akart engem, és én voltam épp másik fázisban. Kezdtem kigyógyulni belőle, és más felé kacsingattam. Akkoriban áldozatokat hozott azért, hogy velem lehessen, utazott, parkban éjszakázott, leveleket írt, de csalódott bennem, akkor Ő volt a soros.
Időnként összefutottunk itt-ott, buliztunk együtt, de csak egy mondatot hagyott nekem:
"Lábnyomommal körben a Földet megjelöltem,
hogy megtalálj, ha keresnél..."
http://www.youtube.com/watch?v=t4jlBWHk4UA
http://jazztmusic.blogspot.com/2008/09/jim-hall-ron-carter-alone-together.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése