Folytatásos regény, álmodott világ, amelyben bármilyen egybeesés csupán illúzió

2010. szeptember 6., hétfő

Belső gyermek

Nem tudom, ki hogy van vele, de én soha nem érzem magam annyi idősnek, mint amennyi vagyok. Néha, ha a tükörben meglátom magam, elcsodálkozom, mert a kép, ami bennem van magamról, annyira más, mint akit látok. Pl. egyszer nézelődtem egy szakmai kiállításon. A stand alacsony volt, lefelé figyeltem, és csak a szemem sarkából regisztráltam, hogy a stand túloldalán egy nő is nézelődik. Már javában a következőnél jártam, mikor eljutott a tudatomig, hogy az a nő a "másik oldalon" én voltam egy tükörben! A tükörről jut eszembe, hogy egyszer az olvasó szemüvegemmel a szememen mentem a fürdőszobába kezet mosni. Ahogy belepillantottam a tükörbe, rájöttem, hogy mégis csak jól van ez a világ megalkotva, hogy ahogy az ember öregszik, romlik a szeme...
Szóval: az, aki szerintem én vagyok, megmaradt valahol 35-40 év körül. Akkor van ereje teljében, teljesen kifejlődve az ember, egy nő akkor "nyíló rózsa". Jó esetben már kifejlett egészséges öntudata van, tisztában van az életben elfoglalt helyével, adottságaival, erejével. Ám az esetek túlnyomó részében ez mégsem így van.
Ha megfigyelünk egy gyermeket, akit még alig befolyásolt a környezete, akkor egy boldog, elégedett, öntudatos, bizalommal teli embert látunk. Ahogy telik az idő, úgy deformálódik a magával hozott tökéletes énképe. Ez, a valaha tökéletes gyermek most is ott van bennünk, és riadtan figyel, hogy vajon képes-e megfelelni az összes elvárásnak, ami szembe jön vele? Beöltözött mindenféle védőruhába, megtanult számtalan védekező technikát, ám mégis magárahagyott, és sebezhető. Mindannak a mélyén, aki most vagyok, ott álldogál a gyermek, aki reménnyel telve jött ebbe az életbe, azzal a hittel hogy megváltja a világot, de legalább saját magát. Mikor is feledkeztem meg róla? Ő a részem, aki a figyelmemre és a szeretetemre vágyik, és arra, hogy érezze: tudom ki ő, szeretem, fontosak számomra az álmai, és igyekszem valóra váltani őket.
Visszahajolok valamikori gyermek önmagamhoz, magamhoz ölelem, megvigasztalom és elmondom neki, hogy nincs oka félelemre.

 
Child's Eyes, Sean Cloutier 1998

2 megjegyzés:

  1. Libuc! Ez nagyon igaz és szép volt. Szép Karácsonyt Neked:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, minden jót Neked is!

    VálaszTörlés