Folytatásos regény, álmodott világ, amelyben bármilyen egybeesés csupán illúzió

2011. március 15., kedd

Szeretni valakit

A szeretetet, mint minden mást is, tanulni kell. Ha nem kapsz szeretetet, nincs minta, amit tovább vihetnél. A szülők, a család szeretete megalapozza az önbizalmadat, a hitet önmagadban. Ha szeretnek, támogatnak, elfogadnak, könnyebben hiszel magadban, nagyobb magabiztossággal rendelkezel, határozottabb vagy, elhiszed, hogy az élet támogat téged, a problémáidra megoldást találsz. Nagyon fontos, hogy a szülő támogató szeretetével biztosítsa a gyermekét, úgy működjön, mint a védőháló az artistáknál, de a túlféltés, vagy a túlértékelés komoly életvezetési problémákhoz vezet. Erről majd később, annak is eljön az ideje.
A szeretet megtapasztalása egy folyamat. Először -jó esetben- megtapasztalod az alapvető, öröktőlvaló, feltétel nélküli szeretetet. Szeretnek csak azért, mert megszülettél, mert VAGY.
Idővel ez kissé átlényegül. Most is szeretnek, de meg kell felelj egy bizonyos elvárásnak. Ha nem idomulsz, kevésbé szeretnek, később egyenesen haragszanak rád. Megtanulod a szabályokat, és minden rendben.
Aztán egy új kategória következik: egy idegennel, egy nem családtaggal építesz ki szerető kapcsolódást, akihez nem fűz vérségi-genetikai kötelék. Két különböző világ között kell építeni egy hidat. Ennek a hídnak két útja van: barátság vagy szerelem. Mind a kettő csodákkal és fájdalmakkal teli út.
Megismered, milyen öröm a másikban önmagadra ismerni. Milyen segítség, ha megerősítenek bizonytalanságaidban. Milyen jó osztozni örömben, bánatban valakivel.
Aztán megtanulod, hogy nem bízhatsz mindenkiben. Ráébredsz, hogy nem szabad mindig mindent megmutatni magadból, hogy nem árt az óvatosság. Hogy milyen könnyen lehet megsebezni és sebeket kapni. Minél közelebb engedsz valakit, annál mélyebb sebet ejthet.
Később mindig így képzeltem el: ül két ember egymással szemben, mint két állig felfegyverzett páncélos vitéz. Lényegtelen, hogy mi a díszlet körülöttük. Beszélgetnek, felületes dolgokról, aztán puhatolóznak. Az egyik próbaképpen leteszi a tőrt az egyik kezéből, ezzel kissé védtelenné válik. Ha a másik is leteszi, akkor mehet tovább a játék. Egyre jobban kiszolgáltatják magukat egymásnak, egyre jobban megbíznak egymásban, majd eljön az idő, hogy egyre jobban segítik egymást. Létrejön a barátság. A jó barátság stabil, értékálló, időtlen, a másik fél feltétel nélküli elfogadásán alapul.
A szerelem több és kevesebb ennél. Először is instabil. Elmúlik, átalakul. Intenzívebb, katartikusabb, de illékony. Mást tanulunk a barátság és a szerelem által, de bármelyik hiánya az életben pótolhatatlan veszteség.
Kevés jó barát van, és kevés jó szerető. Talán, ez egyfajta értékmérő is, de motoszkál bennem a kérdés: lehet, hogy csak nem tanulunk meg jól szeretni?

http://www.chinapage.com/bridge/shanghai/donghai/donghai.html

1 megjegyzés:

  1. Igen, talán mindennek az alapja, hogy mit kaptunk gyermekként a szülőktől.
    Számtalan példa mutatja, ahol nincs meg a szeretet, az odafigyelés a szülő gyermek kapcsolatában, azt a felnövő kis ember nem is szerzi meg, azt látja jónak, s elfogadhatónak, amit ő tanult. Majd ezt adja tovább.
    És a láncolat így megy tovább. Persze vannak kivételek.
    Példa. Barátnőm sógorát gyermekkorában az apja nadrágszíjjal verte, kukoricán térdepeltette, és térdenállva összekulcsolt kézzel kellet a szülőktől bocsánatot kérnie.
    A barátnőmnek most 5 éves a kisfia. Ő rettenetesen odafigyel rá, nagyon sok könyvet elolvasott a gyereknevelésről, beszélgetett szakemberekkel. És vallja, (én is ezt vallom)hogy a gyermeket nem veréssel, s megalázással kell nevelni.
    Na ebből közte és a sógora között nézeteltérés van. Már amikor találkoznak, mivel érthető módon a barátnőm kerüli.
    Hisz a sógor azt mondja,rosszat csinált a gyerek? Elő a nadrágszíj csatos végét...és hogy ez a lelkizés hülyeség...pfffff

    És ez az ember a sógor, egy merev, egy befásult, egy mosolyt nem nagyon láttam még az arcán-ember.

    Még nincs gyermeke. Vajon ha lesz, mit fog neki tanítani?

    VálaszTörlés