tag:blogger.com,1999:blog-54493210599684251782024-02-18T19:37:03.532-08:00NapébresztőLíbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.comBlogger23125tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-5787210725821401902011-12-01T11:31:00.000-08:002011-12-09T11:32:56.206-08:00HalászatIdőnként az a fixa ideám támad, hogy ha emlékezetem tengerén áthúzok egy hálót, majd a benne fennakadók megmagyarázzák azt, hogy miért vagyok ott, ahol vagyok.<br />
Aztán felhúzom a hálót, kiborítom a fedélzetre, átszortírozom, és azt találom, hogy a rozsdás tárgyak mára már hasznavehetetlenek, a méreten aluli lényeket vissza kell adni a tengernek, és hogy minden hajóraszállás új kaland, új tapasztalat, és valójában már mindegy is, hogy hogyan jutottam idáig. A lényeg az, hogy innen hová indulok.<br />
Aztán új napokra ébredek, mikor megint fontos lesz, hogy miből építettem fel magam.<br />
A napok folyamatosan váltják egymást.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj4ezA_dPL61iXYCoaf77bEtxN2u5rqVyKpChnI9CoKHBODBz7B9QbEglZetfR6NGdWLId5VZeEXJXc_ExJEpxnPIrN8AgG-uZnYOq9jsyc9gHO9QuKv47XqO2rBEzwNornJBREMQRh1SA/s1600/4710655-old-fishing-nets-drying-on-a-sea-shore.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj4ezA_dPL61iXYCoaf77bEtxN2u5rqVyKpChnI9CoKHBODBz7B9QbEglZetfR6NGdWLId5VZeEXJXc_ExJEpxnPIrN8AgG-uZnYOq9jsyc9gHO9QuKv47XqO2rBEzwNornJBREMQRh1SA/s320/4710655-old-fishing-nets-drying-on-a-sea-shore.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><div class="left bold" style="line-height: 20px; margin: 0pt 10px 0px 0pt;"><span style="font-size: xx-small;">RafaÅ‚ Olechowski From Poland <img src="http://d3klshmqqidl5x.cloudfront.net/images/png/pl.png" title="Poland" /></span> </div></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-70453747804280416822011-11-27T11:31:00.000-08:002011-11-27T11:31:43.341-08:00Játszótársak III.Most is képes vagyok felidézni azt a jeges, dermesztő érzést, amit akkor éreztem, amikor meghallottam következő nyáron hogy Horác megnősült. Ez is jellemző volt Rá.19 éves lehetett, és talán nagyon szerelmes, vagy épp csak olyan kedve volt? Sosem kérdeztem. Azt csinálta, amit akart, nem érdekelték a konvenciók. Amikor Vele voltam, azt éreztem, hogy kitágul a világ, nincsenek tabuk, értelmetlen szabályok. Ez a fajta szabadság időnként meg is rémített. Nem találtam a megszokott kapaszkodóimat. Úgy éreztem, nem megbízható, kiszámíthatatlan.<br />
Van valami, amit Tőle tanultam, és még mindig jelen van az életemben: "Az esernyő kispolgári csökevény!" - mondta nevetve, mikor bőrig áztunk egy hirtelen jött záporban. Csorgott az arcunkon az eső, ahogy csókolóztunk, mit törődtünk az esővel. Az esernyőt mái napig sem szeretem. Azt hiszem, nincs is használható esernyőm per pillanat. Na, egyszer volt egy... Épp rendeztem a kirakatot, mikor megérkezett az áru, köztük szebbnél szebb esernyők is. Nem tudtam ellenállni, választottam egy bordó-szürke-ezüst színű csodát, és megvettem. Akkoriban már a későbbi férjemmel jártam, javában tagozódtam bele a kispolgárok népes gyülekezetébe, hát kellett egy ernyő is. Már aznap este szükség volt rá, mert esett az ólmos eső, mikor elmentünk egy szórakozóhelyre. Hazafelé jövet már bokán felül ért a hó, féktelenül, gyerekes önfeledtséggel örültünk a hónak, angyalkákat csináltunk, hógolyóztunk, rohangáltunk, a lényeg, hogy az esernyőm eltűnt. Hiába kerestük, nem lett meg. Elgondolkoztam rajta, hogy akkor ez most mit is jelent? Lehet, hogy nekem nem kellene belépnem az esernyősök társadalmába? Nem volt egy rossz kérdés...<br />
Horác újra elsodródott mellőlem, nem is tudom mennyi időre. Mikor egyszer összefutottunk egy közös ismerősnél egy buliban, bizsergett köztünk valami, de zavart, hogy velem bizalmaskodik, mikor ott a felesége, nekem meg a pasim, a hódításairól mesél, számomra ettől minden, még a régi dolgok is bemocskolódtak.<br />
Aztán katona lett, és levelet írt nekem. Elmesélte, hogy egyetemre jár, hogy megromlott a házassága, megkezdődött köztünk végre egy valódi "beszélgetés", leveleken keresztül. Nagyon jó levelek voltak, sok évvel később is újraolvastam őket, sokat segítettek akkor, mikor újra kellett építenem az önértékelésemet. Ezekben a levelekben megmutatta a gyengeségeit is, ettől szerethető lett, de zavaros dolgai miatt fenntartásaim voltak. Amikor személyesen találkoztunk, bennem ez a két érzés harcolt: szerettem és tartottam Tőle. Furcsa, hogy ez a sok-sok éven keresztül élő kapcsolat sosem teljesedett be. Úgy éreztem, Ő többet érdemel egy méltatlan eseménynél. Akármilyet nem akartam. Talán nem is ez volt a fontos az életünkben.<br />
Aztán házasságok, gyerekek, történések töltötték ki az életünket, kinek kinek a sajátját.Valamikor azt mondtam Neki: Te vagy nagy ember leszel, vagy a börtönben kötsz ki. Szerencsére az első variáció jött be. Tiszteletreméltó kispolgár vált belőle.<br />
Amikor segítségre volt szükségem, első szóra mozdult.<br />
Vannak emberek életünk folyamán, akikkel egy családot alkotunk, akkor is, ha évtizedek telnek el anélkül, hogy találkoznánk, vagy beszélnénk egymással. Mintha nem telt volna el egy fél élet, ha találkozunk, ott folytatjuk, ahol előzőleg abbahagytuk.<br />
Vagy mint egy színtársulat. Együtt játszunk egy közös darabban, segítünk egymásnak megtanulni leckéket. Időközben a régi érzések letisztulnak, megmarad a szeretet, ami talán öröktől fogva itt volt és most is itt van velünk.<br />
Amit most elmeséltem, talán nem is így történt. Én így éltem meg.<br />
A valóság, mint "realitás", vagy "igazság" amúgy sem létezik.<br />
<br />
<div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiEIftkxaHix0dy7rFPQwNzi-UO1k9LbksIAs6dNS_rS6WMBAN_GkNycCB4haZfErG76DCZXXgIoAp1QC82lMmag7tUlvZ7D_TQ6Bz5bqiBqYNif3rGMK6k5QZIAb5b4lyiHyxn8KxzMq0/s1600/white-gloved-hand-pulling-back-red-theatre-curtain.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiEIftkxaHix0dy7rFPQwNzi-UO1k9LbksIAs6dNS_rS6WMBAN_GkNycCB4haZfErG76DCZXXgIoAp1QC82lMmag7tUlvZ7D_TQ6Bz5bqiBqYNif3rGMK6k5QZIAb5b4lyiHyxn8KxzMq0/s1600/white-gloved-hand-pulling-back-red-theatre-curtain.jpg" /></a><span style="font-size: xx-small;"> </span></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">blogs.voices.com</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-86821922384633225702011-11-23T13:43:00.000-08:002011-11-27T06:53:12.078-08:00Játszótársak II.Az élet forgataga... Vajon ez mit jelent? Folyamatosan benne élünk ebben a forgatagban, minden változik körülöttünk, hol erre figyelünk, hol arra, de közben minden szál, ami valaha hozzánk kötődött, tovább fonja magát. Talán helyesebb lenne az élet szövetének nevezni? Éljük az életünket, és mindenki más is éli a saját életét. Aztán a szálak keresztezik egymást.<br />
Éltem az életemet.Már majdnem felnőttnek hittem magam, aki majdnem mindent tud a világról.Azt hittem, tudom mit csinálok, pedig még az élet valósága meg sem legyintett. Ha Amerikában élek, biztos hippi lett volna belőlem, az itteni viszonyok /vagy ki tudja: talán a mélyen bennem mégis csak meglévő korlátok?/ megakadályoztak ebben. A "Szexuális Forradalom" korszakát éltük. A feministák melltartókat égettek, Lennon ágyban fekve, és meztelenül fényképeztette magát Yokoval, minden azt sulykolta belénk, hogy a régi értékek kidobni valók. Sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ráébredjek, hogy Lennont is - mint azelőtt és azóta annyi mindenkit - elferdítették, kisiklatták a gondolatait, a mondanivalóját ellene fordították. Jézus óta, és már előtte is a demagógia ezzel a módszerrel tarol: "Végy egy megcáfolhatatlan igazságot, egy kicsit csavarj rajta, csak annyit, hogy ne legyen észrevehető sem, és fordítsd az ellen, aki felnyitotta rá a tömegek szemét!" Tuti recept! Ma is ezt nyomják minden fórumon. Csodálkozom, hogy annyi ezer éve működőképes.<br />
Szóval azt hittem, hogy a bennem dübörgő hormonok szavára mozdulni azért is kell, mert mindaz, ami eddig visszatartó erőként működött, idejétmúlttá vált. Kíváncsi voltam. Szerettem volna mindent kipróbálni. A tiltott dolgokat különösen. Akkoriban még a "felnőttek dolga" sokkal erősebben el volt választva az arra fel nem készültektől, mint manapság. Most úgy látom, már akkor sem eléggé, akkor csak azt érzékeltem, hogy fölösleges, fölrúgni való, idejétmúlt korlátozások.<br />
14 évesen azért kezdtem dohányozni / a Horác cigijéből /, mert ettől felnőttebbnek éreztem magam. Valaha a felnőtteknek járó "kiváltságokért" meg kellett küzdeni, ki kellett érdemelni. Valahogy úgy tudnám ezt megfogalmazni: "ha meg tudod tenni azt amit én, akkor megérdemled, hogy ugyanazokat a jogokat, kiváltságokat élvezd".<br />
Még ennél régebben, az ősi társadalmakban e célból jöttek létre azok a szertartások, beavatások, amik rákényszerítették a fiatalokat, hogy szembenézzenek magukkal, ez által ráébresztették az ifjút saját gyengeségére. Adott szituációban - más út nem lévén - arra, hogy legyőzze saját gyengeségét, ezzel ráébredjen saját erejére. Manapság a szülők mindentől "kímélik" a gyermeket, mindent megadnak neki, mindennel ellátják, mit sem tudva arról, hogy a legnagyobb rosszat követik el ellene: megfosztják attól, hogy ráébredjen saját erejére.<br />
Szigorú, szerető, engedő nevelést kaptam, örök hála érte szüleimnek. Anyám féltett és szeretett, apám példát mutatott, szigorú volt, de engedte, hogy ráébredünk arra, hogy a döntéseink felelősségét viselnünk kell.<br />
Jóanyámmal többször beszélgettünk arról, hogy a lánynak az értéke a szüzessége, és nyeglén azt mondtam erre, hogy rendben, 18 éves koromig megígérem, aztán meg vállalom a történtekért a felelősséget. Fogalmam sem volt arról, hogy miről beszélek.<br />
Tartottam magam az ígéretemhez, bár több olyan helyzet adódott, amit talán jobb lett volna kihasználni.Végül túlestem az "első meglepetésen", - ahogy akkor neveztük -, de nem úgy, ahogy terveztem. Zsu barátnőmmel megtárgyaltuk, hogy ki hogyan szeretné megélni. /Talán még mindig megvan az a papírdarab, amit szilenciumon teleírtunk./ Ő azt mondta, hogy profira szeretné bízni, aki tudja, mit hogyan kell, nem idétlenkedik, igazi FÉRFI. Én azt mondtam, hogy azzal szeretném megélni, akit nagyon szeretek, akivel egymást emelve, segítve jutunk el a legmagasabbra, ahová eljutni lehet. Talán mondanom sem kell, hogy épp fordítva történt.<br />
Meghívást kaptunk egy gimis bálba, ahová Zsu hozta a szerelmét Atit, én meg hogy legyen partnerem, Ati nemrég megismert barátját, Méhit hívtam meg. Alig ismertem, de igazi "pasi" volt, áradt belőle valami ellenállhatatlan férfias vonzerő. Kocsival mentünk, végigénekeltük az utat, megálltunk csúszkálni a befagyott csatorna jegén, nagyon jól éreztem magam egészen addig, amíg a gimi szűk , sötét folyosóján bele nem botlottam Horácba. Elég volt, hogy a szemébe néztem, és máris átkoztam magam azért, hogy partnerrel jöttem, ráadásul olyannal, akit le sem lehet rázni, mert nálunk tölti az éjszakát, nincs hova mennie. Pár mondat elég volt mindkettőnknek ahhoz, hogy megértsük: már megint rossz az időzítés. Akkor éjszaka a spirál magasabb ágán újra éltem, hogy mással vagyok, amikor Vele szeretnék lenni, és mire reggel lett, ahelyett, hogy gazdagodtam volna, kifosztottnak éreztem magam.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVAsR-M3_Y_0Y9bGFR8WxEvOCyqrMpR_bhuMxpO0H7e3icih3oNJLLdo5dq9SF64H5i5yWi4d9YLTEXTfqgQDxYx4QXbv4eG9v6KKnZuNdxK9zbSbIs1jc-5stwNjRHP-G9_8iQ9cPwzo/s1600/dark_love_by_valkyrie_xi_v7-d3917zn.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="299" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVAsR-M3_Y_0Y9bGFR8WxEvOCyqrMpR_bhuMxpO0H7e3icih3oNJLLdo5dq9SF64H5i5yWi4d9YLTEXTfqgQDxYx4QXbv4eG9v6KKnZuNdxK9zbSbIs1jc-5stwNjRHP-G9_8iQ9cPwzo/s320/dark_love_by_valkyrie_xi_v7-d3917zn.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">http://valkyrie-xi-v7.deviantart.com/art/Dark-Love-196572083</span><span style="font-size: xx-small;"></span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-64609223534967153342011-11-19T12:52:00.000-08:002011-11-24T07:55:50.223-08:00Játszótársak I.Vannak emberek, akik csak belépnek az életünkbe, meg kilépnek. Közülük egyesek nyomot sem hagynak maguk után, másoknak elég egy villanásnyi idő, hogy beleégjenek életünk filmjébe. Vannak olyanok is, akik ki tudja miért újra és újra felbukkannak az életünkben, nyitnak felénk, vagy nyitunk feléjük, de mindig rossz az időzítés.<br />
Horácra már ötödikes koromban felfigyeltem, egy szakkörön. Eggyel járt felettem, de magasan kiemelkedett intelligenciájával a csoportból. Laza volt és okos. Más, mint a többiek. Nagy, sugárzóan értelmes tekintetű szeme különös erővel vonzott. Mikor elment tovább tanulni, már haverként számon tartottuk egymást. Csak nyáron találkoztunk, a strandon, ahol mindennapos vendégek voltunk, lényegében ott nőttünk fel. Időközben a baráti társaságunk bandává nőtte ki magát, ahol az 5 alapító tag körül kialakult egy cirka 30 fős, változó csapat. Miénk volt éveken át a világ a kisvárosunkban, mi diktáltuk a divatot, a bulikban azt játszott a zenekar, amit mi akartunk, mindenki minket irigyelt vagy közénk akart tartozni.<br />
Mikor Horác hazatért szünidőre, aratott a lányok között, mert elbűvölő szövege volt, senkihez nem hasonlítható stílusa, és zavarba ejtően polgárpukkasztó módon viselkedett. Vonzott és taszított egyszerre. Rendívül olvasott volt, olyan dolgok foglalkoztatták, amikről addig még csak nem is hallottam, de úgy beszélt róluk, hogy óhatatlanul is felkeltette bennem a megismerés vágyát.Igyekeztem elolvasni az általa javasolt könyveket, és minél többet megtudni a világról, mert azt gondoltam, ezzel imponálhatok neki. Az, aki most vagyok jórészt Horácnak és Péternek, a könyvtáros srácnak köszönhető, aki kezembe adta azokat a könyveket, amiket éppen kellet, aki egy eldugott porfészekben is naprakész volt irodalomból, művészetekből, politikából.<br />
Gimis első évemet azzal töltöttem, hogy készültem Horácra. Mikor tudatosult bennem egy átbőgött éjszaka után, hogy beleszerelmesedtem, edzeni kezdtem. Meg akartam szerezni. Nem akartam nyeretlen kétévesnek tűnni, ezért megtanultam "normálisan csókolózni", és igyekezetem magabiztossá válni a srácokkal szemben. Akkoriban "verseket" írtam, a hozzá írt versekből ciklus született. Erre az időszakra jellemző a következő opus:<br />
<div style="text-align: center;">Amikor velem van,</div><div style="text-align: center;">én Téged álmodlak mellém.</div><div style="text-align: center;">Amikor átkarol,</div><div style="text-align: center;">én Téged karollak át.</div><div style="text-align: center;"><br />
</div><div style="text-align: center;">Csókjában mindig</div><div style="text-align: center;">keresem csókod ízét,</div><div style="text-align: center;">s lehunyt szemem mögé</div><div style="text-align: center;">Téged képzellek el.</div><div style="text-align: center;"><br />
</div><div style="text-align: center;">Miért nem tudlak felejteni?</div><div style="text-align: center;">Hiszen nem is szerettél,</div><div style="text-align: center;">s talán én sem szerettelek.</div><div style="text-align: center;">Mégis Téged kereslek </div><div style="text-align: center;">a mosolyában,</div><div style="text-align: center;">védő tenyerében,</div><div style="text-align: center;">s a szemében, ha</div><div style="text-align: center;">rám nevet vidáman.</div><br />
Tíz hónapon át nem is láttam. Dicsőséges nap volt következő nyáron, mikor hazaérkezése utáni első nap "fel tudtam szedni". Dúlt a l'amour, bár hamar kiderült, hogy a barátnője távollétében tölti velem üres óráit, de ez sem érdekelt. Két hét után befejeztük ezt a felvonást. Valahogy túléltem. Azzal vigasztaltam magam, hogy megkaptam, amit akartam, még ha nem is pont úgy, ahogy szerettem volna.<br />
A következő évben fordult a kocka. Ő akart engem, és én voltam épp másik fázisban. Kezdtem kigyógyulni belőle, és más felé kacsingattam. Akkoriban áldozatokat hozott azért, hogy velem lehessen, utazott, parkban éjszakázott, leveleket írt, de csalódott bennem, akkor Ő volt a soros.<br />
Időnként összefutottunk itt-ott, buliztunk együtt, de csak egy mondatot hagyott nekem:<br />
"Lábnyomommal körben a Földet megjelöltem,<br />
hogy megtalálj, ha keresnél..."<br />
<a href="http://www.youtube.com/watch?v=t4jlBWHk4UA">http://www.youtube.com/watch?v=t4jlBWHk4UA</a><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZ5QYs-Qn3t_txkTxTY3hkyKi4zTPM8YGZNJHyjsX48VEq3iqQJIpj6SqGVU5RkrBtIvKzpLXVh8E5pij7eg2QYspg9jZ4-odqq-Q0vbPqR6T_mbwKTfkRZjisakuxSi834Mvt1NZ3WVQ/s1600/tapa+Alone+Together.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZ5QYs-Qn3t_txkTxTY3hkyKi4zTPM8YGZNJHyjsX48VEq3iqQJIpj6SqGVU5RkrBtIvKzpLXVh8E5pij7eg2QYspg9jZ4-odqq-Q0vbPqR6T_mbwKTfkRZjisakuxSi834Mvt1NZ3WVQ/s320/tapa+Alone+Together.jpg" width="319" /></a></div><br />
<div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">http://jazztmusic.blogspot.com/2008/09/jim-hall-ron-carter-alone-together.html</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-17628981848656592532011-09-10T11:51:00.000-07:002011-09-10T12:17:05.451-07:00Este a presszóbanA presszó tömve volt. Nyugtalan voltam, mert nem lett volna szabad vasárnap este ott ülnöm. Lázadónak gondoltam magam, de az illegális dolgokat mégsem szerettem.<br />
Juci negédelgett Ottóval, én meg unatkoztam, meg féltem a lebukástól. Már rég a koliban kellett volna lennünk, csak Jucinak randija volt az aktuális szerelmével, én meg falaztam, mert egy vonattal jártunk, és ezt a koliban számon tartották. Unottan nézelődtem, épp elcsíptem, amint a közeli pult mellett álldogáló, láthatóan illuminált alak felfedezte az asztalunkat, majd egy túl hirtelen mozdulattal ott is termett, levetődött egy üresen álló székre, és lelkesen felordított:<br />
- Ottókám! Te itt? Meg sem látod a barátodat?<br />
Ottó kiesett a turbékoló szerepből, kissé értetlenül nézett, majd felderült az arca.<br />
- Pista! Bocs, de épp nagyon elfoglaltam magam! - vigyorgott, és a tulajdonos büszke tekintetével Jucira nézett.<br />
- Megértelek Ottókám! A helyedben én is így tettem volna! - elismeréssel szemlélte a jöttére még szélesebben mosolygó leányzót. Jucit bármilyen hím feltűnése még magasabb fokozatra kapcsolta. A sötét, igéző szemek, fitos orr, évődő tekintet, és szexisen gurgulázó nevetés szinte mindig biztos sikert jelentett neki, nekem viszont a hátam borsózott, miközben bemutatkoztak egymásnak, majd élénk társalgásba kezdtek, és odaintették a pincérnőt, aki azonnal ott termett. Egy mocskosnak tűnő ronggyal átdörgölte a kis asztalt, felvette a rendelést és elment.<br />
-A hamutartót persze nem ürítette ki! - dünnyögtem szinte magamnak, de valami miatt, erre Pista hozzám fordult, látszott rajta, hogy eddig észre sem vette, hogy ott vagyok, majd érthetetlen logikával angolul kérdezte:<br />
- Who are you?<br />
- I'm Kate - mondtam, majd válaszoltam néhány alapkérdésre angolul, aztán váratlanul kézen fogott:<br />
- Gyere!<br />
Magam sem értettem, miért rohanok kézenfogva egy félrészeg fickóval a sötét utcákon keresztül, miközben elkezdett szállingózni az első hó, és minden teljesen valószerűtlennek tűnt.<br />
Egy kapu elé érve megtorpant, majd tovább vonszolt befelé, kinyitotta a régimódi ajtót, és villanyt gyújtott.<br />
Régi, vastagfalú ház volt, az ablak elé kék füzetcsomagoló papír volt feszítve, csillag formájú lyukakkal. Egy kopasz villanykörte volt az ablakba téve, és ettől fényes, csillag alakú fények vetültek a falra, miközben kék félhomály derengett.<br />
A fehérre meszelt fal tele volt újságokból kivágott fotókkal, rajzokkal, középen egy gitár, benne egy csillag, a csillagban egy sötét Lennon-szemüveges srác képe, de mielőtt nézelődhettem volna, leemelt egy képet, ami színes filccel volt rajzolva.<br />
Bárkák úsztak a tengeren, színes, vibráló, emberarcú bárkák. Ringtak a hullámzó vízen, úgy tűnt időtlenül, feltartóztathatatlanul haladnak, alattuk a szöveg:<br />
"Megtalálni a hangok útját,<br />
hogy velük érkezzek a valósághoz,<br />
mert ez itt most csak egy rossz álom.<br />
Elhinni végre, hogy az vagyok,<br />
aki tud élni, szeretni és veszteni is gyávaság nélkül.<br />
S meghalni akkor, ha mindehhez nem kapok elég levegőt,<br />
csak annyit, mit ember kaphat e Földön."<br />
A kezembe nyomta:<br />
- Ez a tiéd!<br />
Már mentünk is vissza, magunk mögött hagyva a régimódi parasztházban falravetített csillagokat, a még reggel bevetetlenül hagyott dunnás parasztbarokk ágyat, szegényes asztalt, széket, a gyalult hajópadlós, rongyszőnyeges legényszobát.<br />
Ma sem értem miért én kaptam ezt az ajándékot. Évekig őriztem, míg lassan kifakultak a filccel festett színek, mára meg csak a szavak maradtak.<br />
Mostanra talán már többen értik, mit írt akkor Varga Pista.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhyaRa7wgoj_5cIZ70xTwvnFc4vBsU6Sspu6uZgPk_TlaodmhBT2aCs79ToUcMpjux1L40WewrZvipFE_s2kZa1u2f0tOC2uvUQ2tZmVFZCcfUUi04PklVdVqETd04G5zAEx3EZpDL7SK4/s1600/dyn005_original_468_372_pjpeg_2604963_be30ef3bd4501e735b7bda283132a295.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="254" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhyaRa7wgoj_5cIZ70xTwvnFc4vBsU6Sspu6uZgPk_TlaodmhBT2aCs79ToUcMpjux1L40WewrZvipFE_s2kZa1u2f0tOC2uvUQ2tZmVFZCcfUUi04PklVdVqETd04G5zAEx3EZpDL7SK4/s320/dyn005_original_468_372_pjpeg_2604963_be30ef3bd4501e735b7bda283132a295.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">http://animusiquesaleau.skynetblogs.be/chanson-mer/</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-49189432067102761452011-04-24T12:24:00.000-07:002011-04-24T12:29:35.369-07:00Mi van a hercegek után?Sokan vannak, akik nem értik, hogy az évek múlásával inkább többek leszünk, mint kevesebbek. Igen, elveszítünk dolgokat. Dolgokat, amik múlandóak. Cserébe viszont időtlen tapasztalatokat kapunk. Hasonlóan ahhoz, hogy ha benne vagyunk egy vásári forgatagban, minden intenzíven hat ránk, a hangok, a mozgások, a színek, az érzések; vagy ha kívülről figyelünk, mintegy felülnézetből, ami által az egész történés egybefogható és átlátható. Először elbűvöl a sok érzékeinkre ható inger, egészen megrészegít, függővé tesz, egyre többet és többet kívánunk belőle megismerni. Aztán élethelyzettől, emberi merészségtől, mentalitástól függően ettől eltávolodunk, "felnövünk" / vagy nem /, és változik a perspektíva. Visszatekintve minden más értelmet nyer. "Örök" barátságok elenyésznek, a jelentéktelennek érzett dolgok értelmet kapnak, az addig árnyékban rejtőző részletek átértékelik a megéléseinket, a történések mentén kialakul egy vonulat, amit az életünknek nevezünk.<br />
Azt gondolom a pubertás kor az, amikor egy személyiség a saját határait keresi és kialakítja. Bennem ilyenkor egy tengeri élőlény képe jelenik meg , aki millió finom érzékelőjével pásztázza a környezetét.<br />
Szerettem az érzelmeket. Megrészegített a dráma. Legyen az jó, vagy rossz, csak élmény legyen! VALAMI! REPÜLÉS! Nem baj, ha utána lezuhanok, de addig...!!! Legalább történt velem valami, ami élmény, ami felkavaró, felemelő, izgalmas, kalandos, szomorú, vagy vidám, de érzelem, amit meg lehet lovagolni, amit tovább lehet játszani. A nagy érzelmekre "ki voltam hegyezve", alig vártam, hogy történjen velem valami varázslatos. / Nem tudom ez mennyire női dolog, bár lehet, hogy az, mert született róla egy dal is, amit "Holdvilágos éjszakán..." címmel jegyeznek./<br />
A lányban, aki már nem nemtelen gyermek, és aki még nem nő, el kezd növekedni egy finom és sérülékeny hajtás, ami a saját női identitását fogja jelenteni és hordozni élete során. Ami ezzel a hajtással történik, az meghatározza az egész életét. / Valószínűleg a fiúkra ugyanez jellemző, de jelenleg erre nem emlékszem. :) /<br />
Amikor először éreztem, hogy valóban nőként bánik velem valaki, az 16 éves koromban volt. Szerencsés voltam, mert olyan embert sodort mellém az élet, aki tudta és engem is ráébresztett arra, hogy milyen lehet két ember kapcsolata, ha a partner nem a saját örömérzetével van elfoglalva, mert tudja, hogy meghatványozhatja azt, ha a másiknak szerez örömet. Pedig csak egy évvel volt nálam öregebb, és csak kétszer találkoztunk, sem előtte, sem azóta. Ekkor még az úton végig sem mentünk, csak a távoli fények villantak fel sokat ígérőn. Ám ahhoz, hogy ilyen élmény egyáltalán megszülethessen, kellett valami, amit egy hullámhossznak, ráhangolódásnak, elvarázsolásnak, kábításnak, vagy közös akaratnak is lehet nevezni. A megnevezés attól függően finomodik, hogy nő, vagy férfi határozza meg.<br />
Kellet hozzá idő és távolság, hogy megértsem, hogy a férfi az aktív, a megnyilvánuló, a nő a passzív, befogadó, de a passzív befogadás egyben azt is jelenti, hogy a nő dönt, a nő hatalma a választás lehetősége. A férfi a terjeszkedő, a nyomuló, feltáró, behatoló, az aktív feszítő, alkotó energia.A nő a biztos pont, a nyugodt, harmóniára törekvő, befogadó, átölelő, feloldó, átlényegítő energia. Kár, hogy ezt csak mostanra értettem meg.<br />
Kár, hogy ezt nem tudatosítjuk a felnövekvő nemzedékben. Sok szenvedést takaríthatnánk meg. Bár, ha belegondolok, azt hiszem, a jövő nem a szeparáció, hanem az integráció felé mutat. A dualitás, a nemek kettéosztottsága olyan feszültséget teremtett, ami létrehozott egy ellenállhatatlan vonzást, mert minden az egység felé törekszik. A kettészakított fél pedig szinte soha nem találhatta meg a hozzá tökéletesen illő felét. Ám az is lehet, hogy ez az egész történet a duálpárokról csak kitaláció. A herceg a fehér lóval már elég régen nem járkál a környéken. Kellett valami, helyette. <br />
<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhkhHsc6W2JanZtp2R_if2IYUL-4Fk5JEH3OEAl726xcyVbVDqRH3umeP9vc-Rp9ZsNYkb0sQVy_cxv2FzPzCTFymbjL5-F6x6DJi3eF-Tmk7ZXOl2itK54Tmp9DvDAmO7LfxT_uB0sllI/s1600/013.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhkhHsc6W2JanZtp2R_if2IYUL-4Fk5JEH3OEAl726xcyVbVDqRH3umeP9vc-Rp9ZsNYkb0sQVy_cxv2FzPzCTFymbjL5-F6x6DJi3eF-Tmk7ZXOl2itK54Tmp9DvDAmO7LfxT_uB0sllI/s320/013.jpg" width="282" /></a></div><div style="text-align: center;"><a class="link3" href="http://www.amsterdam-artgallery.com/artist_anna_slilivonchik.html">Anna Slilivonchik</a> "Prince on White Horse"</div><span style="font-size: xx-small;"><span class="artname"></span></span><br />
<div></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-55330197214694994822011-03-15T13:07:00.000-07:002011-03-15T13:10:02.475-07:00Szeretni valakitA szeretetet, mint minden mást is, tanulni kell. Ha nem kapsz szeretetet, nincs minta, amit tovább vihetnél. A szülők, a család szeretete megalapozza az önbizalmadat, a hitet önmagadban. Ha szeretnek, támogatnak, elfogadnak, könnyebben hiszel magadban, nagyobb magabiztossággal rendelkezel, határozottabb vagy, elhiszed, hogy az élet támogat téged, a problémáidra megoldást találsz. Nagyon fontos, hogy a szülő támogató szeretetével biztosítsa a gyermekét, úgy működjön, mint a védőháló az artistáknál, de a túlféltés, vagy a túlértékelés komoly életvezetési problémákhoz vezet. Erről majd később, annak is eljön az ideje.<br />
A szeretet megtapasztalása egy folyamat. Először -jó esetben- megtapasztalod az alapvető, öröktőlvaló, feltétel nélküli szeretetet. Szeretnek csak azért, mert megszülettél, mert VAGY.<br />
Idővel ez kissé átlényegül. Most is szeretnek, de meg kell felelj egy bizonyos elvárásnak. Ha nem idomulsz, kevésbé szeretnek, később egyenesen haragszanak rád. Megtanulod a szabályokat, és minden rendben.<br />
Aztán egy új kategória következik: egy idegennel, egy nem családtaggal építesz ki szerető kapcsolódást, akihez nem fűz vérségi-genetikai kötelék. Két különböző világ között kell építeni egy hidat. Ennek a hídnak két útja van: barátság vagy szerelem. Mind a kettő csodákkal és fájdalmakkal teli út.<br />
Megismered, milyen öröm a másikban önmagadra ismerni. Milyen segítség, ha megerősítenek bizonytalanságaidban. Milyen jó osztozni örömben, bánatban valakivel.<br />
Aztán megtanulod, hogy nem bízhatsz mindenkiben. Ráébredsz, hogy nem szabad mindig mindent megmutatni magadból, hogy nem árt az óvatosság. Hogy milyen könnyen lehet megsebezni és sebeket kapni. Minél közelebb engedsz valakit, annál mélyebb sebet ejthet.<br />
Később mindig így képzeltem el: ül két ember egymással szemben, mint két állig felfegyverzett páncélos vitéz. Lényegtelen, hogy mi a díszlet körülöttük. Beszélgetnek, felületes dolgokról, aztán puhatolóznak. Az egyik próbaképpen leteszi a tőrt az egyik kezéből, ezzel kissé védtelenné válik. Ha a másik is leteszi, akkor mehet tovább a játék. Egyre jobban kiszolgáltatják magukat egymásnak, egyre jobban megbíznak egymásban, majd eljön az idő, hogy egyre jobban segítik egymást. Létrejön a barátság. A jó barátság stabil, értékálló, időtlen, a másik fél feltétel nélküli elfogadásán alapul.<br />
A szerelem több és kevesebb ennél. Először is instabil. Elmúlik, átalakul. Intenzívebb, katartikusabb, de illékony. Mást tanulunk a barátság és a szerelem által, de bármelyik hiánya az életben pótolhatatlan veszteség.<br />
Kevés jó barát van, és kevés jó szerető. Talán, ez egyfajta értékmérő is, de motoszkál bennem a kérdés: lehet, hogy csak nem tanulunk meg jól szeretni?<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3Swh97-FhIVtyX-vJ-J91ejrIxpclO6J6mC8tfGWlxShY4YBXBJ_eoBLBr8zjmf6sSsAomJzjAEDUsqGkEJ59_CAaDEs_-qXZv2jAogVPltMwBEz0cd8qqJGp1HxdtEWXWLMYH5Xc-iw/s1600/donghaibridge05.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="224" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3Swh97-FhIVtyX-vJ-J91ejrIxpclO6J6mC8tfGWlxShY4YBXBJ_eoBLBr8zjmf6sSsAomJzjAEDUsqGkEJ59_CAaDEs_-qXZv2jAogVPltMwBEz0cd8qqJGp1HxdtEWXWLMYH5Xc-iw/s320/donghaibridge05.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">http://www.chinapage.com/bridge/shanghai/donghai/donghai.html</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-65812092572278786382011-02-23T11:37:00.000-08:002011-02-23T11:37:45.346-08:00Gitár és hozzá tábortűz<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div>Gyanútlanul teszi az ember a szokott dolgait, aztán snitt, bevillan valami, kibillen a megszokott egyensúly, a szorosan fogott gyeplő kicsúszik a kézből, és ellenőrizhetetlenül, maguktól történni kezdenek dolgok.<br />
Van az úgy, hogy az embernek szokatlan érzései, vágyai, megkívánásai vannak. Ilyenkor jólesik a nagyon erős, a nagyon sok, vagy a nagyon édes.<br />
<a href="http://www.youtube.com/watch?v=GnpviZipVB8&feature=related">http://www.youtube.com/watch?v=GnpviZipVB8&feature=related</a><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvlFs-d2BHNvyqUwrIaqE7WVPHqMOzjVVJu4UbJZ8VNoxgBJ_adGqy7W7Q0lyad2qWm2iocRqVa49M6P_biuhAYFTqdQ2IjJUCl2E6agFAq2xqpQPjJ61IoDsHzQv4JbuRtl_IB6W0uXg/s1600/photos_mai_08_086_...jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="256" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvlFs-d2BHNvyqUwrIaqE7WVPHqMOzjVVJu4UbJZ8VNoxgBJ_adGqy7W7Q0lyad2qWm2iocRqVa49M6P_biuhAYFTqdQ2IjJUCl2E6agFAq2xqpQPjJ61IoDsHzQv4JbuRtl_IB6W0uXg/s320/photos_mai_08_086_...jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;"> Foto: Camp Fire and Sunset by Michel Vincent </span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-73468613100885595252011-02-17T12:29:00.000-08:002011-02-17T12:29:03.670-08:00Egy nagyobb akváriumValahol azt olvastam, hogy mi emberek úgy élünk, mint halak az akváriumban: meg vagyunk győződve róla, hogy a világ ettől-eddig terjed, így működik, és kész. Holott a valóság az akvárium falától kifelé még megszámlálhatatlan variációval rendelkezik.<br />
Amíg gyerekként a szülői házban, a családom oltalmában éltem, azt gondoltam a világról, amit addig ismertem belőle. Aztán eljött az idő, mikor nagyobb akváriumba települtem: más megye, más város, más iskola, más emberek. Jóanyám azt állítja, akkor alapvetően megváltoztam. Az addig nyitott, közlékeny "csicsergő madárból" befeléforduló, zárkózott szótlan szemlélő lettem. Akkor kezdtem verseket írni, ami azt bizonyíthatja, hogy valóban sokkoló lehetett számomra a váltás.<br />
A kollégium, ahová kerültem még "régimódi" volt. 70-80 lány 3 hálótermen osztozott. Tisztálkodáshoz rendelkzésünkre állt egy fürdőszoba, ahol 1 zuhanyrózsa és 10 mosdókagyló volt, belül 2 WC, és kint 4 "fapados". A fürdőhelységben lehetett mosni és teregetni is, 1-1 keverőtárcsás mosógép és centrifuga jelentette a komfortot. Mosni pedig kellett, mert havonta csak egyszer mehettünk haza.<br />
Emlékszem a beköltözésre: 16 fős szobába kerültem. A szoba felét harmadikos lányok lakták, az ő feladatuk volt bennünket "kicsiket" megtanítani az alapvető tudnivalókra. Emeletes vaságyakon aludtunk, nekünk szekrény már csak a tanulóban jutott, a kajás szekrények meg a hűvösebb folyosón voltak.<br />
Kezdetnek megmutatták, hogy kell összehajtogatni a ruháinkat, és rendet tartani a szekrényekben, felhúzni az ágyneműt és beágyazni. Természetesen felső ágyat kaptunk. Egy kicsit segített, hogy a barátnőmmel együtt kerültem egy helyre, így valami biztos pontom volt a korábbi életemből. Ez a biztos pont is megingott aztán később.<br />
Reggel hatkor ébresztett minket a nevelőtanár, azonnal ki kellett kelni az ágyból, jó időben pizsamásan, vagy köntösben, télen melegítőbe öltözve 10 perc reggeli torna várt ránk az udvaron. Nem lehetett megúszni, csak ha szakadt az eső. Aztán mosdás, öltözés, szobavizsga, ami azt jelentette, hogy a tanár ellenőrizte a szobarendet, ágyazást, rosszabb esetben a szekrények rendjét is. Magunk takarítottunk, beosztás szerint. Minden nap osztályzatot kaptunk rá, ami azért volt lényeges, mert ha 30 ötösünk volt megszakítás nélkül, akkor az egész szoba kapott egy rendkívüli hazautazást, amire persze mindenki vágyott. Mondanom sem kell, hogy nagyon ritkán jött össze. Elég volt hozzá, ha "Az Asszony" /nevelőtanárunk/ morcos volt reggel, és a 28 ötös után diadalittasan kijelentette, ez most csak hármas. Ezen tortúrák után párba állva, rendezett sorban átsétáltunk a párhuzamos utcába, a fiúkoliba, ahol az ebédlő volt. Onnan már szabadon mehettünk a gimibe.<br />
Suli után 15.25-ig kimenő, aztán névsor olvasás, szilencium /tanulás/ tanári felügyelet alatt fél 7-ig, séta vacsorázni, aztán vissza, tízkor takarodó. Minden csütörtökön "koli-nap" volt, amikor már kettőtől közös foglalkozáson kellett résztvenni, ezen kívül egyszer egy héten a tanulócsoportnak /mert az is volt!/ politikai foglalkozást kellett tartani, ami általában abból állt, hogy az újságból cikkeket kellet kigyűjteni, és felolvasni.<br />
Mondhatom, nagyon utáltuk. Szombaton este nyolcig tartott a kimenő, vasárnap 8-12-ig szilencium, délután ismét nyolcig kimenű. Moziba csak előzetes nevelőtanári engedéllyel, ha későbbi programra akartunk menni, kellett osztályfőnöki engedély is. Nyolc után kockázatos volt szórakozóhelyen mutatkozni, mert ha összefutottunk volna egy tanárral, az komoly fegyelmihez vezetett volna. Ilyen lehetőség csak hazautazáskor adódhatott volna, de tudták, hány órára ér be a vonatunk, és nem volt sok esélyünk csalni.<br />
Ehhez képes itthon szabad voltam. Lényegében kettős életet éltem. Itthon játszottam a menőt, ott a fasorban sem voltam...<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiT4sArQ8XsGmrmU5TsIGA3NQMcuYUNCL15vYVZCGdk8zdKDWxPykyBM31SqanW3qs0fxwpD6QEDCCToakfvQZ4eRocZgbz01cIWLNH2M5LATzsyJ4oDa3HRopD5L000aSdgiXIWTQnOyM/s1600/aquva.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="200" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiT4sArQ8XsGmrmU5TsIGA3NQMcuYUNCL15vYVZCGdk8zdKDWxPykyBM31SqanW3qs0fxwpD6QEDCCToakfvQZ4eRocZgbz01cIWLNH2M5LATzsyJ4oDa3HRopD5L000aSdgiXIWTQnOyM/s320/aquva.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">Aquarium Beijig</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-80161655427111093922011-01-31T09:31:00.000-08:002011-01-31T09:39:49.858-08:00DíjakIdőnként váratlan meglepetések is szembejönnek a napok útjain. Ilyen volt <a href="http://fanny-onewayticket.blogspot.com/">Lili</a> ajándéka is, aki megtisztelt azzal, hogy a<br />
<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiN3rcCYTxGm7UxtcBjgsUSuCrdx3J6V0Rb_HfAlbv3Z1xsNfwe-UoZCJFrXtGIDI0DAJXcQF8aqs68gnuisQJWMUXl7iFfxEPXEemU4Ats-9I5iSa1ZJaRVCCUrXPV6yjMV5bojxHZEGg/s1600/kedvenc+blog.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiN3rcCYTxGm7UxtcBjgsUSuCrdx3J6V0Rb_HfAlbv3Z1xsNfwe-UoZCJFrXtGIDI0DAJXcQF8aqs68gnuisQJWMUXl7iFfxEPXEemU4Ats-9I5iSa1ZJaRVCCUrXPV6yjMV5bojxHZEGg/s1600/kedvenc+blog.jpg" /></a>és a<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjkkwIgqe_JkSTFtRFfncgnEaxFni3MWxu_Cc-pjspASQ7t6Ggx4roItIiV4AgNSUcQsw_7Zn_8G5yKSYXAXwGyewrrwXB7W6m9trxKle1tYKEf_f_8-D2kghpcVl3Y9vaMAz2AL6VIlBM/s1600/dij+-+kreativ+blogger.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjkkwIgqe_JkSTFtRFfncgnEaxFni3MWxu_Cc-pjspASQ7t6Ggx4roItIiV4AgNSUcQsw_7Zn_8G5yKSYXAXwGyewrrwXB7W6m9trxKle1tYKEf_f_8-D2kghpcVl3Y9vaMAz2AL6VIlBM/s1600/dij+-+kreativ+blogger.JPG" /> </a></div><br />
<br />
<br />
díjakat adományozta nekem. Bevallom nem számítottam ilyesmire, ám jól esik az elismerésed, Lili, köszönöm! Valóban azért jó ebben a blog-közösségben lenni, mert itt nem találkoztam olyannal, aki rosszindulatú, lehúzó, trágár stb., hogy mást ne is mondjak. Egymásra figyelő, egymást erősítő, biztató, segítő emberek vonzották be egymást, és ez nagyon jó! A díjak keringenek a blogozók között, ami szintén jó, de lehet, hogy jobb lenne, ha nem kellene hatványozni őket a továbbküldéskor. El kell ismerni, hogy nagyon sok jó, értékes blog található, és sokra valóban így talál rá az ember, ha valaki felhívja rá a figyelmét.<br />
Akkor most meg kell tennem, amit meg kell, vagyis:<br />
<br />
A Kedvenc blog díj feltételei:<br />
1.- Írj egy bejegyzést, amelyben kiteszed a Liebster Blogképet,és másold be ezt az útmutatót!<br />
2.- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét,<br />
3.- Ezután gondolkodj el, melyik 3-5 blog, amelynek továbbítani szeretnéd, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd egy hozzászólásban a jelölésről,<br />
4.- Tehetséges, kezdő blogolókat részesítsd előnybe, ne olyanokat,akiknek több mint 100 követőjük van.<br />
<br />
A Kreatív Díj feltételei:<br />
1.-A díjat meg kell köszönni.<br />
2.-A logót ki kell tenni a blogomra.<br />
3.- Be kell linkelnem, akitől kaptam.<br />
4.-Tovább kell adnom 7 embernek.<br />
5.- Be kell linkelnem őket.<br />
6.-Megjegyzést kell hagyni náluk.<br />
7.-El kell árulnom magamról hét dolgot.<br />
<br />
Eltűnődtem, kiket válasszak, és úgy éreztem magam, mint a zsűri szokta.<br />
Sok mindenkit szeretek. Aztán úgy döntöttem, egy kicsit eltérek a szabályoktól. Ezzel már az első dolgot el is árultam magamról! Három embert jelölök csak, ám egyszerre kapják meg tőlem mind a két díjat. Szeretettel adom, remélem úgy is fogadjátok!<br />
A blogozás során két emberrel olyan viszonyba kerültem, ami már inkább baráti, mint blogos-ismerős viszony. Mindkettőjük bizonyította már emberségét, segítőkészségét is.<br />
Zita volt az, akinek a <a href="http://kristalyprogram.blogspot.com/">Kristályprogram</a> c. blogját rendszeresen olvasva magam is bloggerré lettem. Számomra most is vonatkozási pont, igényes, kreatív, sokoldalú, értékes és gyönyörű. <br />
Jánossal sokban hasonlít a világlátásunk, azt hiszem értjük egymást, ha sokszor nem is félszavakból, de kevés szóból is. Nagyon szeretem a fotóit is, meg a hozzá társított "rizsát" / :) /, a sokszor mély gondolatmeneteket is. Ezekkel találkozhatunk a <a href="http://vajdus.blogspot.com/">Nagylátószög</a> c. blogban, de ugyanígy mondhatom a <a href="http://zeneszo.blogspot.com/">Zeneszó</a> címűt is, ahol profi tudással válogat, és mutat be szuper zenéket.<br />
A harmadik blog a <a href="http://szarnyprobak.blogspot.com/">Szárnypróbák</a>. Ő még valóban kezdő blogozó, de én tudom, hogy mennyi értéket hordoz magában, és milyen kreatív. És, hogy mennyire szeretem. :) !<br />
Akkor még kéne hat dolog, amit szeretek magamban. /Juszt sem fogok rosszakat írni! :) /<br />
Szeretem a kezdeteket és a hajnalt. Idealista vagyok, hiszek a dolgok jóra fordulásában. Szeretem az embereket. Szeretek segíteni másoknak. Örülök minden szépségnek. Igyekszem magam is egyre jobbá válni.<br />
Úgy legyen!<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-48842500645908607562011-01-29T14:14:00.000-08:002011-01-29T22:51:46.608-08:00VarázslatIgor hetedikben lett a padtársam. Már annak is örültem, hogy végre nem egy minuszos IQ-val rendelkezőt ültettek mellém. Ő legalább értelmes is volt, a gyönyörű meleg barna szeméről meg éjszakákon keresztül lehetett álmodozni. Azt hiszem, tisztában volt a tekintetében rejlő varázshatalommal. mert ha csak tehette, kissé lehajtott fejjel,alulról felfelé nézett rám, amitől kész voltam.<br />
Amúgy nem értem, mi késztette az ofőt arra a lépésre, hogy ötünket /2 lány+3 fiú/ szoros közelségbe ültessen, mivel egyébként is jóba voltunk. A helyzet innentől rohamosan alakult abba az irányba, hogy egy nagyon jó baráti társaság alapjait adja. Erre épült később a csodás tini korom.<br />
Igorral óvatos voltam. Magamnak sem mertem bevallani, hogy több számomra, mint barát. Neki meg főként nem. A lassan bővülő banda többi tagja egyébként is árgus szemekkel figyelte egymást, hogy alakul-e bárhol valami, amivel lehet heccelődni. Aztán egyszer mégis összejöttünk. Több, mint 30 év kellett hozzá, hogy rájöjjek, mit hagytam ki.<br />
Október volt, nemzeti ünnep. A rádió kívánságműsora egész nap csak magyar slágereket játszott. Feküdtem az ágyon. Kimerült voltam, sokat dolgoztam az elmúlt napokban.Tompán, szunyókálva hallgattam a zenéket. Aztán egyszer valaki az Omegától kért számokat, és megszólalt a Varázslatos fehér kő. Nagyon régen nem hallottam már.<br />
Valóban varázslatos dolog történt. Ahogy megszólalt a szintetikus gitár, egyszerre csak ott voltam abban a buliban, abban a sötét szobában. Láttam a halványan derengő fehér falakat, ahogy épp csak bevilágít a gyenge utcai lámpa a vastag vályogfalba vágott ablakon át. Éreztem a testemen a teste mozdulását, ahogy táncolunk, a ruhája tapintását, és a teste melegét, ami átsütött a ruhán. Éreztem a minden sejtemet átjáró örömöt, hogy vele vagyok, és hogy egymáshoz tartozunk.<br />
Döbbenetesen intenzív érzés volt. Én ezt már elfelejtettem, nem is emlékeztem rá. Kitöröltem, vagy elnyomtam, ki tudja?<br />
Akkor este elkísért, és egy kapu előtt megcsókolt. Csak egy félénk, hosszú szájra puszi volt, de ma is érzem az ajka puhaságát, és látom a szemközti utcai lámpa sárga fényét.<br />
Alig tudtam aludni akkor éjszaka. Zakatolt bennem az izgatottság, és az öröm.<br />
Másnap találkoztam a barátnőmmel, aki kíváncsi volt minden részletre, bár ő is ott volt, látta, hogyan történt.<br />
Aztán lelkesen kijelentette, hogy az egész banda izgatottan figyelte, hogy fel tud-e Igor szedni?<br />
Akkor minden szilánkokra hullott...<br />
Este moziba mentünk, ott volt az egész társaság. Igor velem volt, hazakísért, de az út felénél megálltam, felé fordultam, és azt mondtam, hogy ne jöjjön tovább. Azt mondtam, nem akarom, pedig csak büszke voltam, csak nem akartam egy lenni a sokból. Tapasztalatlan voltam még, nem ismertem rá a finom jelekre.<br />
Ő megdermedt, a gyönyörű barna szeme kitágult, hitetlenül rám nézett, majd kihunyt benne a fény.<br />
Valahonnan előjött a fájdalom, hideg volt és félelmetes, mindkettőnket elborított, mert valami végképp elromlott és már soha nem lehet helyrehozni.<br />
<br />
<a href="http://www.youtube.com/watch?v=VHvGgt-N7ec">Varázslatos fehér kő /Omega/</a><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj9t0WQ72GnV3JyvQzYxF-NkL_PrsUryC4Gu0Cfus9N2_IHIPbciQr34MutJMhXXySio6GR90xdUE0g361yh4Qy1ztJ5taZ9uP5Rnfc10Y7UgAHDpiFEx2dT7_ToAX2kY0BXoy2YtJjAws/s1600/evening-kiss-prs.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj9t0WQ72GnV3JyvQzYxF-NkL_PrsUryC4Gu0Cfus9N2_IHIPbciQr34MutJMhXXySio6GR90xdUE0g361yh4Qy1ztJ5taZ9uP5Rnfc10Y7UgAHDpiFEx2dT7_ToAX2kY0BXoy2YtJjAws/s320/evening-kiss-prs.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">myportlandfotographer.com</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-30212094742949726822011-01-15T12:43:00.000-08:002011-01-15T12:47:44.935-08:00ÁlomvilágokKi tudja miért, de mindig álomvilágokat alkottam magamnak. Mi késztetett erre, máig rejtély. Talán a felszín alatt láthatatlanul rejtőzködő ki nem mondott boldogtalanságok? Hisz látszólag, minden rendben volt.<br />
Kislányként, emlékszem, már alig vártam, hogy érezzem magam alatt a durvaszövésű kendervászon lepedőt az ágyban, mikor alváshoz készülődtem. Várakoztam az álom jövetelére, izgatottan, mert mindig eljött egy pillanat, amikor valami átváltozott, egy csapóajtó kinyílt, és én belezuhantam egy másik világba, mint a később hallott mesében a mostohalány, akinek bele kellett ugrania a kútba az orsó után, és egy mezőn találta magát.<br />
Valóban mezőt láttam, egy omladozó, növényekkel befutott mohos kerítés mellett találtam magam, ragyogásban, fényben, boldogan. Aztán nem emlékszem tovább. De a kezdőkép mindig ez volt. Aztán ez is megszűnt.<br />
Akkor kezdtem szerelmeket kitalálni magamnak. Muszáj volt szerelmesnek lennem. Anélkül üres volt a világ.<br />
Szerelemről énekeltek a táncdalok, és a magyarnóták, a filmekben a cselekmény csak a szerelemről szólt. Drámák, és szerelmek mindenütt.<br />
Nem volt nagy baj, ha az aktuális szerelmem mit sem tudott a dologról, sőt! A titok, csak még izgalmasabbá tette a játékomat. Igazából a tragédia az volt, ha esetleg kiderült. Akkor az egész szétfoszlott, okafogyottá vált. Megszégyenültem. Új szerelem után kellett néznem, de ez már akkor sem volt könnyű. Szerethető fiú ritkán tűnt fel a színen. Állhatatos lévén álomlovagjaimnak évekig hódoltam.<br />
Aztán süldőlány koromban, az igazi, barátnős, sustorgós, titokmegosztós nagy érzelmek következtek. Naplóba kezdtem írni azokat a titkokat, amiket mégsem osztottam meg a barátnőkkel sem. Ami igazán számított, az a naplóba sem került be. Az beleégett a lelkembe.<br />
Máig sem értem, honnan volt bennem ez a mérhetetlen űr, amibe folyamatosan lapátoltam az érzelmek garmadáját? Mint egy telhetetlen kemence, ami mindig égni kíván, és minden hamuvá hamvad benne, ám mégsem melegít.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEixNF1lp3G_y3dKtm4xwDe8F-GF5Le06b1eP5T3zm3ccCDncPzk6ebH9clyQytK4XsUOKpKJ6atVeH-N4p4Z9lzVK0cINna6ZtiLdzQJeI5pc4eMZ_S79GIkoQXoQDyY1DxvyrqyijxCAc/s1600/gross.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="255" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEixNF1lp3G_y3dKtm4xwDe8F-GF5Le06b1eP5T3zm3ccCDncPzk6ebH9clyQytK4XsUOKpKJ6atVeH-N4p4Z9lzVK0cINna6ZtiLdzQJeI5pc4eMZ_S79GIkoQXoQDyY1DxvyrqyijxCAc/s320/gross.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: x-small;">Gross Arnold</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-6771097361654920352010-09-28T11:19:00.000-07:002010-09-28T11:19:24.781-07:00BogozásKilépni egy hosszú évek óta tartó életrendből elhatározás kérdése. Akár nagyon gyorsan is történhet. Az, hogy feldolgozzuk a megélt éveket, egy hosszú folyamat. Természetesen érdeklődtem már ebben a témában sorstársaktól, mind azt mondták, nem könnyű. A kezdeti felszabadultság érzést követi egy homályos gubanc, amiből mindenféle szálak lógnak ki elkötetlenül. Mostanában, - ha épp nincs aktuális elfoglaltságom -, a napjaimat ezeknek a szálaknak a kibogozása tölti ki. Úgy érzem, hogy meg kell fejtenem, hogyan jutottam idáig, miért választottam azokat a megoldásokat, amiket éppen választottam? Ki voltam, kivé váltam, mit tanultam, és persze, hogy milyen árat fizettem mindezért? Szeretném elfogulatlanul vizsgálni, mintha kívülről nézném, de ezt persze abszurd óhaj. Minden részemet áthatja, ebből vagyok. <br />
A történet mindennapos. Az teszi különlegessé, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Én éltem át, az én érzelmeim, örömeim, fájdalmaim, csalódásaim, vagy sikereim adják a mintázatát. Lefejtem, mint egy megunt pulóvert, aztán majd kötök az anyagából egy újat. Talán.<br />
Egyenlőre küzdök a szálakkal, igyekszem oldani a görcsöket.<br />
<br />
<br />
<div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwEpEjqHtysvjZdAqbNoMJ8tlK8-BeL3TaOUMI4hwt8c5VcG1W81ba1HLKnxwNt9SQImbojmWlZ_TV24-dviXaYV3SRMaKHfPcw4v4URMnK46UahkrgqDd0i_dX4MYZDsnwzZNU4MEqc0/s1600/knitting+camp.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwEpEjqHtysvjZdAqbNoMJ8tlK8-BeL3TaOUMI4hwt8c5VcG1W81ba1HLKnxwNt9SQImbojmWlZ_TV24-dviXaYV3SRMaKHfPcw4v4URMnK46UahkrgqDd0i_dX4MYZDsnwzZNU4MEqc0/s320/knitting+camp.jpg" width="297" /></a><span style="font-size: xx-small;"> </span></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">iknitthereforeiblog.blogspot.com</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-44076953542434864802010-09-16T12:24:00.000-07:002010-09-16T12:25:33.732-07:00Alapok<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><br />
Az, amilyenné válunk felnőtt korunkban, nagyrészt a neveltetésünktől függ. Születésem idején nem volt könnyű az élet. Bár nem tudom, van-e olyan időszak, mikor könnyű az élet? Azt tudom, hogy még nem bomlott le a régi hagyományos rend, így a gyerekeket is ez alapján nevelték. Nem volt mindent szabad a gyereknek, csak azért, hogy ne sérüljön a lelke, vagy mert nem értek rá. Szigorú korlátok szabályozták, és egyben védték a gyerekeket.<br />
A felnőttek szava szent volt, nem csak a családtagoké, hanem bármely felnőtté. A tisztelet alapból kijárt nemcsak a felnőttnek, de a tőlünk idősebbnek is. A gyereknek felnőtt társaságban hallgass volt a neve, csak akkor beszélt, ha kérdezték. Be kellett tartani az illemszabályokat, a szülő szégyene volt, ha a gyereke nem tudott viselkedni. A felnőttek figyeltek a mások gyerekeire is, számon tartották őket. Ha valami rosszat, vagy jót tapasztaltak, tudatták a szülővel. Sokkal szorosabb kapcsolatban éltek egymással az emberek, mint manapság.<br />
Az utcabeliek mindent tudtak egymásról, folyamatos, napi beszélgetéseikben megosztották egymással az információkat: mi lesz az ebéd, ki halt meg, vagy ki megy férjhez, tojnak-e már a jércék, gyógyul-e a szomszéd anyja, vagy bármi hasonló. Esténként "tanyába" jártak egymáshoz, főleg a hosszú téli estéken, hol egyik, hol másik szomszédnál üldögéltek, beszélgettek, morzsolgattak kukoricát, dominóztak, vagy kártyáztak babszembe. TV még nem volt, hál Istennek, ezért nem a dél-amerikai birtokos fogadott lányának az aktuális szerelmi bonyodalmai, vagy halálos betegsége volt az téma, hanem a jól ismert falubeli, vagy rokon.<br />
Az, hogy figyeltek egymásra, nem csak korlátozó erővel bírt, hanem segítséget is jelentett. Kérés nélkül segítettek egymásnak, ha valakinek szüksége volt rá. Tudták, ha valaki szűkében volt valaminek, vagy ha beteg volt, és nem tudott dolgozni, kisegítették. Ezek a dolgok kölcsönösek, és magától értetődőek voltak.<br />
Mi, az utcabeli gyerekekkel együtt nőttünk fel, egyfajta közösségként. Mikor hol voltunk éppen, az a szülő figyelt ránk, vagy adott uzsonnára zsíroskenyeret, vagy ami volt a háznál. Rengeteg fajta zsíroskenyér volt. A natúr disznózsírtól kezdve a különböző sült zsírosig, kolbászzsíros, kacsa-libazsíros, ettük hagymával, vagy zöldhagyma szárral, őrölt paprikával meghintetten, később paprikával, paradicsommal, nyers, vagy savanyú uborkával, gyümölcsökkel, de megunhatatlanul ettük. Nem is volt nagyon más, mint zsíros, vagy lekváros kenyér, két étkezés között. Nem emlékszem, hogy bármikor is nyavalyogtunk volna, hogy nekünk ilyen nem kell! Az én generációm már nem éhezett. Én legalább is úgy emlékszem. A ruházkodás még nem volt tökéletes, de kenyér már minden családnál volt elég.<br />
A divat még nem diktált. A hétköznapi ruha addig volt rajtunk, míg piszkos nem lett, ez több napot is jelentett, Illett vigyázni a ruha tisztaságára, mert a vizet hordani kellett az utcai kutakról, ami nem volt könnyű munka.<br />
Artézi kutak voltak többfelé a falu utcáin. Ha a legközelebbinél sokan álltak sorban, vagy lassan folyt, menni kellett a távolabbiakhoz. Fürdés egy héten egyszer volt, amikor egymás után fürödtek le a gyerekek, majd az anya, aztán a legpiszkosabb munkát végző apa a kádban. Minden este lavórban mosdottunk tetőtől talpig. Az biztos, hogy sokkal kevesebb vizet pocsékoltunk, mégis tiszták voltunk. Mosás hetente egyszer, általában hétfőn, kenyérsütés általában szerdán volt. Minden munkának szabott ideje volt éa a család minden tagja dolgozott. A gyerekeket koruknak megfelelően, különböző feladatokkal bízták meg. Állatokra vigyázni, etetni már a kicsik is tudtak. Később a teherbírásuknak megfelelően a kertben gyomlálni, kapálni, a betakarításban segíteni kellett. Első volt a kötelesség, utána a játék.<br />
Folyamatosan ellestük a felnőttektől, mit hogyan kell csinálni, mert köztük éltünk, nem voltunk elkülönítve.<br />
A hagyományos közegben természetes volt a különböző generációk együttléte, közös munkálkodása. A gyerekek "hallgatták a szót", figyelték, hogy viselkednek a felnőttek. A szokások, a rend észrevétlenül részünkké vált, átöröklődött. Kevesebb inger ért bennünket, de az az inger szilárd, egyértelmű kapaszkodókat adott.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzuGPdHnvsFgmm_6M6bqmhTsBS9gw0NiFDqIlnXOuRTHH-8H47gA855NlEIB-AwWJmu0fU9dXIpqgDdEUiRIQ8NUL1jw97L1hyw1xDO-M8J9JnAuo8_lvl9b2eRy89PR2hdYrXiInqE8g/s1600/a232.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzuGPdHnvsFgmm_6M6bqmhTsBS9gw0NiFDqIlnXOuRTHH-8H47gA855NlEIB-AwWJmu0fU9dXIpqgDdEUiRIQ8NUL1jw97L1hyw1xDO-M8J9JnAuo8_lvl9b2eRy89PR2hdYrXiInqE8g/s320/a232.jpg" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="font-size: xx-small;">http://mek.oszk.hu/02700/02789/html/174.html</span></div><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div><span style="font-size: 85%;"></span><span style="font-size: 85%;"><span style="font-style: italic;"><br />
</span></span>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-13395735429804879842010-09-06T11:24:00.000-07:002010-09-06T11:27:34.692-07:00Belső gyermekNem tudom, ki hogy van vele, de én soha nem érzem magam annyi idősnek, mint amennyi vagyok. Néha, ha a tükörben meglátom magam, elcsodálkozom, mert a kép, ami bennem van magamról, annyira más, mint akit látok. Pl. egyszer nézelődtem egy szakmai kiállításon. A stand alacsony volt, lefelé figyeltem, és csak a szemem sarkából regisztráltam, hogy a stand túloldalán egy nő is nézelődik. Már javában a következőnél jártam, mikor eljutott a tudatomig, hogy az a nő a "másik oldalon" én voltam egy tükörben! A tükörről jut eszembe, hogy egyszer az olvasó szemüvegemmel a szememen mentem a fürdőszobába kezet mosni. Ahogy belepillantottam a tükörbe, rájöttem, hogy mégis csak jól van ez a világ megalkotva, hogy ahogy az ember öregszik, romlik a szeme...<br />
Szóval: az, aki szerintem én vagyok, megmaradt valahol 35-40 év körül. Akkor van ereje teljében, teljesen kifejlődve az ember, egy nő akkor "nyíló rózsa". Jó esetben már kifejlett egészséges öntudata van, tisztában van az életben elfoglalt helyével, adottságaival, erejével. Ám az esetek túlnyomó részében ez mégsem így van.<br />
Ha megfigyelünk egy gyermeket, akit még alig befolyásolt a környezete, akkor egy boldog, elégedett, öntudatos, bizalommal teli embert látunk. Ahogy telik az idő, úgy deformálódik a magával hozott tökéletes énképe. Ez, a valaha tökéletes gyermek most is ott van bennünk, és riadtan figyel, hogy vajon képes-e megfelelni az összes elvárásnak, ami szembe jön vele? Beöltözött mindenféle védőruhába, megtanult számtalan védekező technikát, ám mégis magárahagyott, és sebezhető. Mindannak a mélyén, aki most vagyok, ott álldogál a gyermek, aki reménnyel telve jött ebbe az életbe, azzal a hittel hogy megváltja a világot, de legalább saját magát. Mikor is feledkeztem meg róla? Ő a részem, aki a figyelmemre és a szeretetemre vágyik, és arra, hogy érezze: tudom ki ő, szeretem, fontosak számomra az álmai, és igyekszem valóra váltani őket.<br />
Visszahajolok valamikori gyermek önmagamhoz, magamhoz ölelem, megvigasztalom és elmondom neki, hogy nincs oka félelemre.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"> <a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh_OphmJ-NFyoKrnaPKJ_FNeRAHd1NBIhwVmCRVs9t5qjLadduc19dKqo8GVTfFZHf3xTLsTnZVIyCP1VZ91mkl5v3Iv1NnYq-spTCd0YpSzgjaqtuwVpF1-5yfxLzptIMUXCFQ-om0mT8/s1600/Child+Eyes.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh_OphmJ-NFyoKrnaPKJ_FNeRAHd1NBIhwVmCRVs9t5qjLadduc19dKqo8GVTfFZHf3xTLsTnZVIyCP1VZ91mkl5v3Iv1NnYq-spTCd0YpSzgjaqtuwVpF1-5yfxLzptIMUXCFQ-om0mT8/s320/Child+Eyes.jpg" /></a></div><div style="text-align: center;"><div style="text-align: center;"><i style="color: #7f6000;"><span style="font-family: times new roman; font-size: 78%;"><i>Child's Eyes, Sean Cloutier 1998</i></span></i></div><i><span style="color: #ff99ff; font-family: times new roman; font-size: 78%;"><i></i></span></i></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-74561898130811269712010-08-29T11:23:00.000-07:002010-08-29T11:31:27.222-07:00A túlsó parton Az elköltözésem hete olyan volt, mint egy tornádó, a következő olyan, mint a táj a vihar után. Mostanra a dolgok kezdenek a helyükre kerülni, de még közel sincs rend. Akkor tudhatjuk, hogy helyes úton, helyes irányba megyünk, ha a szükséges dolgok szinte automatikusan megoldódnak, ahelyett, hogy variálni, küszködni, átszervezni kellene, mégsem jönne össze semmi. Olyanra gondolok pl., hogy a net átkötése egyik helyről a másikra úgy történt, hogy épp megérkeztünk a ház elé a géppel, mikor megállt a szerelő is. Semmikor máskor aznap nem értem volna rá, csak akkor. Fél óra alatt megtörtént az átkötés. Ez csak egy dolog, de lényegében minden flottul zajlik.<br />
Féltem, hogy felbolygatom anyukám életét, meg a lakását, ha áthurcolkodom, de szinte meg sem látszik a lakáson, mindennek került helye, minden kézre esik, még aludni is tudok. Furcsa volt itthon aludni 27 év után. Naponta jártam itt, de aludni soha. Csiszolódnunk persze kell, de a jó szándék mindkettőnkben megvan. Nyugi van, csend, nincs káromkodás, veszekedés, hőbörgés, nyomott hangulat, tehetetlenség érzés.<br />
Az régi lakásból csak a nagy ablakok hiányoznak. Imádom a fényt, éjszaka sem sötétítem el a szobát. A házunk déli fekvésű volt. A hálószobába sütött be a felkelő nap fénye, aztán körbejárta az épületet, a konyhába köszönt be, mikor aludni tért. Valamikor szerettem azt a házat, mostanra már inkább menekültem onnan.<br />
A szülői ház csendes mellékutcában van, sok a virág, a zöld, a kert hatalmas, és mivel a város szélén van, nem korlátoz semmi, hogy messzire lássak, és az ég úgy boruljon rám, mint egy hatalmas üvegkupola. Sokszor csak azért elmegyek odáig, hogy körbenézzem az eget.<br />
Persze rengeteg elmaradt munka is van itt, meg egyenlőre kilátástalannak tűnő megoldatlan gondok, mint a lepusztult tető, vagy az ablakok. Valami azt súgja, hogy ezt mindet meg tudom oldani.<br />
Úgy legyen.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDhfYR_vULc1lchLfdT2e1eth4MMj4zAVMZcaEg-4gNsl9sDYzbc0ne2D6L0JIQQGNeSq01lnIr-8cjthj4UegO-EEthgKkR_EhumIQQ8JgWs_WNEXkF9fhKj1CApDM7_ya94XnX0-TY4/s1600/sky-photography_12.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDhfYR_vULc1lchLfdT2e1eth4MMj4zAVMZcaEg-4gNsl9sDYzbc0ne2D6L0JIQQGNeSq01lnIr-8cjthj4UegO-EEthgKkR_EhumIQQ8JgWs_WNEXkF9fhKj1CApDM7_ya94XnX0-TY4/s320/sky-photography_12.jpg" /></a></div><div style="text-align: center;"><span style="color: black; font-size: x-small;"><a href="http://wallcoo.net/">wallcoo.net</a></span></div><br />
<div style="text-align: center;"><br />
</div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-4019950491935220572010-08-28T12:17:00.000-07:002010-08-28T12:17:30.903-07:00Miért kötnek az emberek házasságot?<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div>Az én fiatalságom idejében még az volt a szokás, hogy ha két ember megfelelő korban volt, és megfelelőnek találta a partnerét, akkor házasságot kötött. Ez a kötelék már másról szólt, mint anyáink, nagyanyáink idején, de még mindig a régi erkölcsrend korlátai határozták meg a létét. Manapság, természetes, hogy ha két ivarérett fiatal találkozik, akkor nemi életet is él. Biztosított a nyugodt, biztonságos, meghitt környezet, és mivel minden alapvető emberi igény is kielégíttetik: - " Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad! " ( József Attila) -Tulajdonképpen miért is házasodni ? Különösen, ha szülő fizeti a rezsit és minden felmerülő kényelmetlenséget megold. Nekünk ha élvezni akartuk a felnőtt élet előnyeit, akkor vállalnunk kellett az ezzel járó nehézségeket is . Vagyis képesnek kellett lennünk önmagunk, sőt gyermekeink ellátására.Természetesen szüleink, mint védőháló mögöttünk, alattunk voltak, de az önállóság megteremtése nagyon fontos volt. Gyermek- és ifjú korunkban sokkal inkább meg kellett felelni a felnőtt világ elvárásainak, mint a mostani gyerekeknek, ezért igyekeztünk megvalósítani a saját önállóságunkat, hogy a saját életünket, a saját igényünk szerint élhessük.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQW8qa6IkAizlWAoisiEXp2GtTY4qu_24fxOh1ND6z9DBY72Yi-Mph-sZjKzNHUQmtNUTKFok6V9ytLNyfkBMm1KKUsDDjEHviut-qWWhFkUoVYoltsvT4sKHfQY8p9gANwQ7vlc7Xyiw/s1600/get+merried.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQW8qa6IkAizlWAoisiEXp2GtTY4qu_24fxOh1ND6z9DBY72Yi-Mph-sZjKzNHUQmtNUTKFok6V9ytLNyfkBMm1KKUsDDjEHviut-qWWhFkUoVYoltsvT4sKHfQY8p9gANwQ7vlc7Xyiw/s320/get+merried.jpg" /></a></div><div style="text-align: center;"><br />
</div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-7207099143637765152010-08-26T12:11:00.000-07:002010-08-26T12:14:38.543-07:00Megfelelési kényszerNagyjából két éve készülök megtenni, amit végre megtettem, mégsem könnyű. Igyekeztem fölkészülni minden várható reakcióra, de az övön aluli ütések mégis fájnak. Soha nem gondoltam azt, hogy én magam hiba nélkül való vagyok. Úgy gondolom, minden párkapcsolati kudarc két emberen múlik. Olyat is el tudok képzelni, hogy mind a kettő jót akar, csak éppen nem a másiknak megfelelő módon. Aztán olyan is van, amelyikben az egyik fél meg van arról győződve, hogy neki kötelessége mindent megtenni akkor is, ha a másik fél csak az elfogadást részesíti előnyben. Úgy érzi, neki ez jár, alapvető emberi joga. Nem kell semmit tennie érte, nem kell hasonló gesztusokkal viszonozni, ahogyan gyermekként sem kellett tennie semmit a kapott szeretetért. Viszonylag hamar beállt nálam az az üzemmód, amikor konnektornak éreztem magam, akire csak rá kell csatlakozni - bele kell dugódni -, feltöltődni, és továbbállni.<br />
Azt hiszem, egy kicsit sok voltam mindenkinek. Lehet, hogy ez csak az én fixa ideám. Ki tudja, honnan vettem ezt? Lehet, hogy a mindig is meglevő idegenségi érzésem? Vagy, hogy mélyen érintett, mikor tinikoromban a verseimet olvasván azt az értékelést adta egy srác, hogy "az a baj, hogy túlságosan szélsőséges az érzelmi hullámzásod"? Igyekeztem megfelelni. Mindig, mindenkinek. Jó, tudom, sokan vagyunk így ezzel. Mennyi élet fecsérelődik el! Milyen jó lenne megmaradni abban a tudatban, hogy tökéletesek vagyunk, telve öntudattal, bizalommal.<br />
Milyen hatások alakítanak bennünket? Először is a családunk, ahová megérkezünk. Az általuk hozott minták, amit az ő szüleik, családjuk plántált beléjük. Aztán a tágabb környezet, mindenki, akivel találkozunk, a pedagógusok, akik tanítanak, a barátaink, akikkel kapcsolatba kerülünk, a média, amely hirdeti a követendő trendet. A könyvek amiket olvasunk, a filmek, amiket megnézünk, mind, mind hatással van ránk, akár tudatában vagyunk, akár nem. Azokról a hatásokról nem is beszélek, amelyek hétköznapi szinten föl sem foghatók, mert nincsenek benne a köztudatban. Hívhatnám őket tudat alatti manipulációknak is.<br />
Szóval az ember, növekedése során kialakít magának egy elképzelést arról, hogy milyen is szeretne ő lenni, vagy mit várnak el tőle, aztán igyekszik annak megfelelni. Minél szélesebb a kapcsolódási terület, annál burjánzóbbak az igények.<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"></div>Azt hiszem, a mostani generációban már többen vannak tudatában annak, hogy ők úgy értékesek és szerethetők, ahogy vannak, nem akarnak megfelelni mások oktalan elvárásainak. <br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1cG44nwvTbPEe6zS374IkHIxnRpzgpauCQZ7HvcZxNc4A78Vt9HPZYOsbpDsFFm-O7of2W5pWRspttIiupFMqBABbg94McQNcuZyKKEJq-Tm6lq5sKDbGUdwTSjcGdCWCXdZFSEG7jg4/s1600/TerrorEyes-Intricate-Design-Contact-Lenses-White-Heart.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1cG44nwvTbPEe6zS374IkHIxnRpzgpauCQZ7HvcZxNc4A78Vt9HPZYOsbpDsFFm-O7of2W5pWRspttIiupFMqBABbg94McQNcuZyKKEJq-Tm6lq5sKDbGUdwTSjcGdCWCXdZFSEG7jg4/s320/TerrorEyes-Intricate-Design-Contact-Lenses-White-Heart.jpg" /></a></div><br />
<div style="text-align: center;"><span style="font-size: x-small;">youknowit.com</span></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-12043533538517937462010-08-22T06:35:00.000-07:002010-09-01T08:15:34.138-07:00KilépésA nagytakarítás sikerrel járt. Két szobát már nem is kellett kifestenem/festtetnem.<br />
A katalizátor Ditte barátnőm képében jelent meg. Dittével a kirakatsuliban találkoztunk, lettünk kolitársak, ezzel együtt barátnők is. A barátnőkkel én csínján bántam. Általánosban volt egy barátnőm, gimiben egy másik, aztán már csak egy, Ditte. Őt sem láttam 15 éve. Fölhívott, hogy meglátogatna, mert nemrég hirtelen meghalt a férje, és a sok teendő és gond után szeretne egy kicsit más közegben feltöltődni. Megtisztelt vele, hogy engem választott. Nagyszerű érzés volt, hogy tizenöt év után ott folytattuk, ahol abbahagytuk, olyan maradt, amilyennek ismertem, és épp oly közel éreztem magamhoz, mint egykor.<br />
Ahogy ilyenkor lenni szokott, pont ebben az időszakban sok munkám volt, /plusz a festés otthon/, és csak úgy tudtunk egy kicsit több időt együtt tölteni, ha én este elmentem a szállodába, ahol laktak, és 8-1/2 12-ig beszélgettünk. Mint kiderült később, ez a kavics állította le a gépezet működését.<br />
Másnap kitakarítottam festés után, ablakkereteket festettem és hagytam száradni. Délután mentem dolgozni. Amikor következő nap elkezdtük volna leánykámmal a bepakolást, /miközben életem párja szokásához híven a TV előtt feküdt/ eldördült a szózat: innen csak kifele lehet pakolni, befele nem! Vigyed innen kifele ami a tiéd, takarodj innen, úgyis menni akarsz! Mint kiderült én nem csinálok semmit, megvonom az energiámat a családomtól mindenféle idegenek miatt, 8-, 9-, meg éjfélkor járok haza, ki tudja hol vagyok, vagy valami hasonló. A lányom kiakadt, mert minden vágya az volt, hogy a szobája végre lakható és penésztelen legyen. Másnapra vártuk a festőt ki kellett volna pakolni, de nem volt hova, mert a hálószobába nem lehetett bepakolni az oda való holmikat. Azt csak később vettem észre, hogy a szokásos alkohol adag mellé elfogyott az ajándékként kapott 2 l. termelői Egri Leánykám 2/3-a is. A vasárnapunk további része tehetetlenségben telt. Zsibbadtan és értetlenül búsultunk, végre, évek óta először sírni is képes voltam. Azonnal elmenni nem tudtam, mivel anyukámnál - ahová mentem volna-, éppen vendégek voltak. Tőlük kaptam a Leánykát is.<br />
Költözködni csak később kezdtem, hétfőn, amikor elküldtem a festőt is, aki most persze megjelent. /Előző héten kedd helyett pénteken jött, addig potyára voltunk kipakolva./ Az egészben az bántott legjobban, hogy szerettem volna rendben otthagyni a lakást, és legalább azt kivárni, hogy Kyara lányom beköltözzön a koliba.<br />
Végül is, egy házasságból kilépni soha sem lehet jókor.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrVkCqeDGN5MdfuZNGH-Uwl1G4t6P3FsJbmS6k_sAbfhcPQ_kmB7NCH7QcFIyvHnb1PEfVr_Tg3e7cC_UKgmsWk0N6Zuwjocw5jmp_tFprgH9WKMK1WMmyWcz6Fxce5U_9ROIp-DF7hbM/s1600/k%C3%B6lt%C3%B6z%C3%A9s.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrVkCqeDGN5MdfuZNGH-Uwl1G4t6P3FsJbmS6k_sAbfhcPQ_kmB7NCH7QcFIyvHnb1PEfVr_Tg3e7cC_UKgmsWk0N6Zuwjocw5jmp_tFprgH9WKMK1WMmyWcz6Fxce5U_9ROIp-DF7hbM/s320/k%C3%B6lt%C3%B6z%C3%A9s.jpg" /></a></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-27234202761988439282010-08-07T21:54:00.000-07:002010-08-08T07:09:23.039-07:00RálátásApám, mint minden férfi, a nővérem után már nagyon fiút várt a születésemkor. Nem tudom, mennyire hat egy gyerekre, hogy milyen történeteket mesélnek neki a születésével kapcsolatban, de én igyekeztem pótolni egy fiút. Szerettem volna kárpótolni azért, hogy nem fiú lettem. Ez most fogalmazódik meg bennem, sosem volt tudatos. Jobban vonzottak a férfias feladatok, mint a kevésbe látványos női munkák. A konyhát pl. nagy ívben kerültem. Még ma is ritkán találok örömet a főzés-sütés-befőzés Bermuda-háromszögében, holott tudom,milyen fontos, hogy az ember a családjának szeretettel elkészített ételt adjon,és azt közösen, meghitt légkörben fogyasszák el. Bizony a kapcsolatok két nagyon fontos pilléren nyugszanak: ágy és asztal. Az a család, ahol az anya szeret főzni, és fontosnak tartja a közös étkezést, sőt annak külsőségeire is ügyel, általában szeretőbb, harmonikusabb.<br />
Számomra az evés csak szükséglet, nem elsődleges élvezeti forrás. Persze, ha már enni kell, inkább olyat eszem, amit szeretek, ezért hajlandó vagyok főzni. De, hogy élvezném, az túlzás.<br />
Babázni viszont nagyon szerettem, van is három gyermekem. A legjobb, amit életemben tettem, hogy őket a világra segítettem, és felneveltem. Remélem nem kell nekik megbánni, hogy engem választottak édesanyjuknak. Azt is szeretném, ha minél jobban sikerülne megoldaniuk azt a feladatot, amiért erre a világra jöttek.<br />
Úgy hiszem - mert csak ennek van értelme -, hogy nem lehet, hogy csak egyszer szülessünk. Életek sorozatán megyünk keresztül, mindig új, meg új feladatokat tűzünk magunk elé, hogy megtapasztalhassunk mindent, ami megélhető, hogy átélhessük minden teremtésünk következményét. Mivel ez a sűrű 3 dimenziós kétpólusú /jó-rossz/ világ nagyon sok szenvedéssel és fájdalommal jár, az ember megfárad. Pihenésre, feltöltődésre és gyógyulásra hoztuk létre a halált. Halálunkkor hazamegyünk, mint a vándorlegények, akik begyűjtötték a megtanulnivalót. A lelkünk azonban nyughatatlan, mindig új és új tapasztalatra szomjazik, hát újra és újra útra kel. Utazásainkon elkopnak a ruháink, hát minden útra új ruhába öltözünk. A ruha, a test, a külső megjelenés mindig csak egy útra elég. A lényegünk, a vándor örök.<br />
Amikor ezt megértettem, minden a helyére kattant.Nincs igazságtalanság, mert a vándorlások folyamán mindenki mindent megtapasztal. A jót ugyanúgy, min a rosszat. Mivel a világ egyensúlyra törekszik, ahol valamiből több van, onnan elvétetik, ahol kevesebb, hozzáadatik. Ez akkor is így van, ha első látásra, vagy rövid távon nem így látszik. Nem láthatjuk át az egész folyamatot. Érzékszerveink, agyunk csak kis<br />
egységeket képes egyszerre befogadni, értékelni. Ezért nehéz átlátni az egészet, a mindenséget működtető törvényeket. Univerzális törvények, ritmusok formálják a mindenséget, ami összefüggő egész. Mindenre, és mindenkire egyformán hat, akár tudatában van, akár nincs. Minden önálló létező tökéletes egész, de része a teljességnek. Így alkotnak a legkisebb építőkövek atomokat, egyre bonyolultabb anyagokat, sejteket, amik szervekké rendeződnek, melyek még nagyobb egységgé, szervezetté, testté állnak össze. A sor itt sem áll meg, minden újabb, nagyobb egységet hoz létre... Minden mindenre hat, minden mindenhez kapcsolódik, minden EGY.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh1hMXGdywVo_IAOreA3sEMz5CMKVpFq0WShIKsN8TOEEtEwRAa8a-ykj6RRCsh4yXrk6rYRmGSX2w37mnUfV8YZ2iylts35jqfKfvAdel6hdCzoTxOUcRzSUTFJdRmGV9eyKCoIWpeVyQ/s1600/pihen%C5%91.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh1hMXGdywVo_IAOreA3sEMz5CMKVpFq0WShIKsN8TOEEtEwRAa8a-ykj6RRCsh4yXrk6rYRmGSX2w37mnUfV8YZ2iylts35jqfKfvAdel6hdCzoTxOUcRzSUTFJdRmGV9eyKCoIWpeVyQ/s320/pihen%C5%91.jpg" /></a></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-87765168116948521372010-08-07T11:30:00.000-07:002010-08-07T11:33:10.807-07:00KövekSemmi sem véletlen, amit megélünk. Minden megélésünk egy kő abban a képben, amelyik majd az életünk végén kirajzolódik. Hiszem, hogy nem egyszer élünk, jövünk a semmiből, és elenyészünk a semmibe. Többek között azért sem, mert ennek nincs semmi értelme.<br />
Materialista és ateista voltam. Meg voltam róla győződve, hogy az idők előrehaladtával az emberiség fejlődött, okosabb, műveltebb, felvilágosultabb lett. A régi korok emberei primitívek, hiszékenyek, műveletlenek voltak, akiknek mindent be lehetett mesélni. Manapság már azt vallom, amit én is mástól hallottam: "Az emberiség intelligenciahányadosa állandó. Csak az emberek száma nő."<br />
A vidéket, ahol felnőttem, reformátusok lakják. Azok az öregek, akikre emlékszem, egyenes tartásúak, büszkék, kemények voltak. Keveset beszéltek, és nem hivalkodtak az érzelmeikkel. Más vidékről valók akár ridegnek is mondanák ezt a viselkedést, én inkább gyakorlatiasnak és egyenesnek látom.<br />
A vidék sík, messzire, akár 30 km-re is ellátni akadály nélkül, ezért fölösleges minden rejtőzködés. Támadni csak nyíltan lehet, a védekezésre van idő felkészülni. A föld gazdagon terem, de meg is kéri az árát: nehéz megmunkálni, kötött talaj, ha nedves dagasztani lehet, ha száraz visszapattan róla a kapa, szétszakadnak a gépek. Itt pedig a föld adta a megélhetést. /Egészen mostanáig, amíg be nem következett ez a kifinomult rabszolgatartó társadalom, ami elsorvaszt lassan minden normális életet./<br />
Apám ide született, de az egyházzal szembeállította még gyermekkorában egy embertelen pap. Apámban nagy igazságérzet és jó emberismeret ötvöződött. Gondolkodó ember volt, mert gondolkodni. Legfeljebb nem beszélt róla, hogy mire jutott. A vallásokról azt tartotta, hogy népbutítás, de ha megkérdeztem, hogy szerinte mitől működik a világ, talányosan csak annyit mondott: "valaminek lennie kell". Ez a valami azonban semmiképpen nem lehet hosszú ősz szakállú öregember.<br />
Anyám messziről, katolikus vidékről került ide. Anyai nagyszüleim, hithű katolikusok voltak, szigorúan betartották a vallási előírásokat. Évente egyszer kétszer találkoztunk velük, ezalatt nagyanyám igyekezett nővéremet és engem megtanítani az imákra, és bibliai alapismeretekre, de nem voltunk túl fogékonyak.<br />
Amikor náluk voltunk a tisztaszobában aludtunk. A falon, az ágyak fölött vérzőfejű, töviskoronás, szenvedő Krisztus őrzött bennünket éjszaka. Ez a félelmetes élmény megalapozta a katolicizmushoz való viszonyomat.<br />
A templomi csillogás, és az a mód, ahogyan arrafelé egymás mellett élt a könnyen kimondott áldás és az átok, számomra álságossá, külsőségessé tette ezt a vallást. A hit mélysége, rejtett tudása soha nem érintett meg, nem is volt rá módja. Ha valaki akkor azt mondja, hogy beszélgetni fogok az őrzőangyalaimmal, kapásból kinevetem.<br />
Amikor már a saját fejemet is kezdtem használni, rá kellett jönnöm, hogy mindaz, amit velünk tanítanak nem adja meg az alapvető válaszokat sem. Volt egy csomó tátongó lyuk, amit igyekeztek betakarni ezzel-azzal, <br />
de ha elég közel óvakodott hozzájuk az ember, megborzongott a mélységüktől. Ilyen kérdésekre gondolok: Mi az élet értelme? Miért élünk, ha úgyis meghalunk, és nem marad utánunk semmi? Hogyan jött létre a világ? Milyen törvények alapján működik? Ki, vagy mi működteti?<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSAOcKW0LLZnf59VTCFN_amrPPDGes2iFqsUETcWM9Zq3_bkuqwAzzhWvHaeSjKwy4HygrKteV1iKv_J2mbrDTXKIwMVsSBCfDCo_0iGy1dXo48ZSUCFwwFMIvnlQ2mL8aRkivvqYkMnY/s1600/mosaic.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSAOcKW0LLZnf59VTCFN_amrPPDGes2iFqsUETcWM9Zq3_bkuqwAzzhWvHaeSjKwy4HygrKteV1iKv_J2mbrDTXKIwMVsSBCfDCo_0iGy1dXo48ZSUCFwwFMIvnlQ2mL8aRkivvqYkMnY/s320/mosaic.jpg" /></a></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-18992147858879500782010-07-30T12:17:00.000-07:002010-07-30T12:23:40.975-07:00Út befeléEl akarok menni. De mindenhová magammal viszem magamat. Ez nehezíti a dolgot. Nincs mese, szembe kell nézni önmagammal, rendet kell tenni!<br />
Ki vagyok én, mit akarok, honnan jöttem és mi felé tartok?<br />
Hmm...Nézzük csak! Ki vagyok én? Nem tudom hogyan lehet ezt meghatározni. Egy folyton változó, mozgásban lévő, tapasztalatot gyűjtő, beépítő önálló létező. Általában nem így érzékeljük magunkat, mert pillanatnyi, statikus állapotra fókuszálunk, arra, "aki éppen most vagyok", arra, aki az adott pillanatban birtokában lévő tapasztalatok alapján értékeli, minősíti a világát, és benne önmagát. Az, aki most vagyok, az egy, a megélt tapasztalataim segítségével felállított hiedelem-rendszer. Minden amit eddig megéltem, vezetett ide, ahol most vagyok. Amit ezután teszek, vagy történik velem, tovább alakít majd.<br />
Mindahányan kialakítunk magunknak egy hiedelem-rendszert, melyben meghatározzuk a viszonyítási pontjainkat. Egyszerűen: mit hiszünk, és mit nem. Külön világunk van, amelyet csak mi érzékelünk olyannak, amilyen.<br />
A legrégebbi emlékem, amire emlékszem, hogy nem tudom mennyi idősen, ülök egy rácsos ágyban, süt a nap, hányingerem van, rosszul érzem magam. Nem tudom, mit keresek én itt, mikor itt nem jó,. Haza akarok menni.<br />
Most látom csak, hogy ezzel vissza is kanyarodtam az első mondathoz. Hát, igen, úgy tűnik, ez az én alapvető problémám. Haza akarok menni! De nem lehet, mert a "hazát" itt kell megteremteni a fizikai síkon, ahol élek, mert ezért jöttem, ezt vállaltam, csak olyan nehéz, és már unom...<br />
Mostanra tudom, hogy vannak mások is, akik hasonlóan éreznek és hasonló a feladatuk is, de egész eddigi életemben magányos voltam, fázott a lelkem akkor is, ha szerető család, vagy jó barátok vettek körül. Nem tudom, mások hogy éreznek, mennyire elégíti ki őket a világban jelenlévő emberi kapcsolatok minősége, de nekem minden kevés volt. Örökös hiány élt bennem, betöltetlen fájó űr. Életemben egyetlen egyszer éreztem azt, hogy létezik az a valami, amit kerestem. Életem nagy szerelmével éltem át. Szeretkezésünkkor mélyen bennem kinyílt a tér, bezuhant a fény, fölemelt, átitatott, magába olvasztott. Eggyé váltam a mindenséggel, a mindent betöltő, elfogadó, befogadó, ragyogó fénnyel. Meghatározó élmény volt. Ilyen elementáris élménnyel később nem találkoztam. Nem is orgazmus volt az, hanem valami más, több annál. Mostanában meditációban már el tudok jutni abba a dimenzióba. Ez nagy öröm, és hatalmas segítség ahhoz, hogy el tudjam viselni a mindennapokat.<br />
A napokat már nem "elviselni" akarom, hanem örömben megélni! Ezért kell váltanom.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjxpFtBSegF_u1h3dUU8Io12qeho_SQbzXEQMM39H35_zqOqqQs_S4t3RJpcKH2D-65D_RFp0y9zL5CWbBqvW8XIT52nMMg8_RDiLZ2r5vgdmdgVILcxtUglpssyJAw15uC8tsav0yvC10/s1600/Chartres+Mandala+K.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjxpFtBSegF_u1h3dUU8Io12qeho_SQbzXEQMM39H35_zqOqqQs_S4t3RJpcKH2D-65D_RFp0y9zL5CWbBqvW8XIT52nMMg8_RDiLZ2r5vgdmdgVILcxtUglpssyJAw15uC8tsav0yvC10/s320/Chartres+Mandala+K.jpg" /></a></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5449321059968425178.post-6989515335505222562010-07-28T11:45:00.000-07:002010-07-28T11:51:22.956-07:00TisztulásNem tudom, a mazochizmuson kívül mi késztethet embert arra, hogy kínkeservek közepette levakarja a festéket a vízvezeték csövéről. Mindezt az után, hogy spaknival lefejtette a lakóelőtér plafonját, és a fürdőszoba összes festett felületét.<br />
Ez az ember én vagyok. /Tudom, VAGYOK AKI VAGYOK, ezt már rögzítettem magamban./<br />
Hogy miért csinálom, arra már nehezebb válaszolni. Persze, azért csinálom, mert meg kell tisztítanom a lakást a penésztől. Azt a lakást, amit itt fogok hagyni, / remélhetőleg / a rendbetétele után. Benne hagyom az egész eddigi életemet, férjestül, csak a saját személyes holmimat viszem . Vagy csak egy részét.<br />
Semmit sem sajnálok már itt hagyni. Érdekes érzés. Hasonlít a szabadsághoz.<br />
Csak már ott tartanék! De addig még ki kell hogy tartson a türelmem, meg a fizikai erőnlétem. Meg a pénzem.<br />
Az egészben az az érthetetlen, hogy miért ragaszkodom ahhoz, hogy kitisztítva, rendbe téve hagyjam itt?<br />
Valószínűleg teljesen belém ivódott az előző életeim során, hogy sanyargattam magam. Szerintem az önostorozó korbács is közeli ismerősöm lehetett, azért olyan nehéz most ezektől a jól bejáratott szokásoktól megválni. Majd, ha már kívülről nézek vissza,biztosan érthetetlennek fogom találni, hogy miért maradtam ebben a házasságban 27 évig. Addig meg próbálom tisztázni magamban, hogy miket is tanultam az átélt dolgok hatására.<br />
Egyszer azt mondtam, hogy, ha valaha írok egy könyvet házasulandó lányok számára, az első mondat csupa nagybetűvel ez lesz:<br />
SOHA NE HIDD AZT, HOGY MEG TUDOD VÁLTOZTATNI!<br />
Ez a legnagyobb csapda. Az ember lánya úgy gondolkodik, hogy jó, jó, hát ez, meg az nem az igazi, de majd én formálok rajta! Ami kezdetben nem jó, az később csak rosszabb lesz. Vagy elfogadom a számomra rossz dolgokat eleve, vagy jobb hagyni az egészet...<br />
A másik legfontosabb, amit megtanultam, hogy a saját egyéniségünket soha nem szabad feladni! Senki és semmi nem ér annyit, hogy lemondjunk önmagunkról. Milyen érdekes, hogy csak most jövök rá, hogy ez végeredményében ugyan az a dolog, két megközelítésben! No, lám, hiszen tudom ezt is: minden egy...<br />
Konklúzió: egy kapcsolat csak akkor működik, ha feltétel nélkül szeretjük a másikat olyannak, amilyen. Tiszteljük benne a másik ember szabadsághoz való jogát, nem akarjuk a saját képünkre formálni, nem korlátozzuk az önkiteljesedésben. Segítjük gyengeségeiben, és számíthatunk a segítségére, amikor nekünk van rá szükségünk.A takarítás azon kívül, hogy szükséges, jelképes is. Megpróbálom letisztázni magamban az eddigi életemet.<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhDPxLFl8FFKdFMEZbolnLVfBBFgkkw0ZortvbLFOa1ML2y4MqNXsGMmKFfPQI1kHXOrfnOAFDy6O49ZZ36DzD_n53vsAnum2UK00_ndBY-zB3fRtfIEXBcblENkhlFVH8cOveENkfeays/s1600/spakni.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhDPxLFl8FFKdFMEZbolnLVfBBFgkkw0ZortvbLFOa1ML2y4MqNXsGMmKFfPQI1kHXOrfnOAFDy6O49ZZ36DzD_n53vsAnum2UK00_ndBY-zB3fRtfIEXBcblENkhlFVH8cOveENkfeays/s320/spakni.jpg" /></a></div>Líbuc Nagy Katalinhttp://www.blogger.com/profile/15274486656592428748noreply@blogger.com0